// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Fenyegetéseket kap, és még a rendőrség is kibabrál a miniszterelnököt plágiummal vádló újságírónővel

// HIRDETÉS

Emilia Șercan szerint a rendőrség kiszivárogtatott egy fontos bizonyítékot, és megpróbálja elmismásolni az ügyet.

A Pressone.ro felületén tett közzé Emilia Șercan egy írást, amiben állami tisztviselőket vádol azzal, hogy cinkosan közreműködnek a fenyegetésében, zaklatásában, megfélemlítésében és lejáratásában, miután február 18-ikán azzal vádolta meg Nicolae Ciucă miniszterelnököt, hogy a doktori dolgozata mintegy negyedét másolta, mégpedig a forrás feltüntetése nélkül.

Azóta Șercan állítása szerint három fenyegető üzenetet is kapott ismeretlen személyektől, az egyiket a Facebookon keresztül, ehhez ráadásul több 20 évvel ezelőtti személyes fényképét is csatolták, amelyet az egyik elektronikus eszközéről lophattak le. Az újságírónő készített egy képernyőmentést az üzenetről, ezt WhatsAppon keresztül elküldte a rendőrségnek, és feljelentést is tett, ám egy nappal később a rendőrségnek bizonyítékként elküldött fotót egy moldovai weboldalon látta viszont.

Șercan belső vizsgálatot kért az ügyben, de azt tapasztalta, hogy a rendőrség megpróbálja eltussolni a bizonyíték kiszivárogtatásának ügyét.

Azt is írja, hogy már riasztotta a helyi és nemzetközi médiaszervezeteket, európai tisztviselőket és Románia külföldi nagykövetségeit a helyzetével kapcsolatban.

Nem ez az első eset egyébként, hogy Emilia Șercant megfenyegetik: egy évvel ezelőtt SMS-ben kapott halálos fenyegetést, mégpedig – mint utóbb kiderült – egy rendőrtiszttől, akit ráadásul a rendőr-akadémia vezetői bujtottak fel. Az ok az volt, hogy Emilia Șercan cikksorozatot közölt az akadémián gyanús körülmények között, plagizált disszertációkra osztogatott doktori címekről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro