Az elkövetkező egy évben 3,5 százalékkal kevesebbet fizetünk az áramért.
Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) közlése szerint július 1-jétől 3,5 százalékkal csökkenhet a lakosságnak szolgáltatott villamosenergia ára, miután új módszertant vezetnek be az árképzésre a végső szolgáltatók (furnizorii de ultimă instanţă, röviden FUI) számára. Az ANRE bizottságának keddi ülésén meghatározták, hogy a következő egy évben (2018. július 1-től 2019. június 30-ig) mennyi számlázható ki maximálisan a villamosenergia fogyasztása után, ez az összeg a jelenlegihez képest 3,53 százalékkal kevesebb lesz.
Három munkanapon belül a szolgáltatóknak közölniük kell az ANRE-vel, hogy milyen árak szerint fognak számlázni az említett időszakban. Az összeget csak abban az esetben hagyja jóvá a hatóság, ha kisebb vagy egyenlő az általa javasolt összeggel.
Mindez közvetve a villamos energia piacának a liberalizációja teszi lehetővé, amely megszüntette az állami árszabályozást, és versenyhelyzetet teremtett az energiaszolgáltatók között. Az ügyfelek szabadon megválaszthatják, hogy melyik szolgáltatóval kötnek szerződést, sőt, többletköltség nélkül válthatnak szolgáltatót. Az ANRE azt javasolja, hogy a lakosság tájékozódjon a szolgáltatók árajánlatairól, és válassza a legelőnyösebbet.
Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.
Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.
Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.
Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.

Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.

Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.

Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.

Rácsok mögött marad Elena Udrea. Egy nagyváradi ügyvéd 30 ezer eurós kártérítést kap a Wizz Airtől egy törölt járat miatt.

Javában zajlanak a tárgyalások az új kormányról, az egyik nagy kérdés, hogy kit jelöljenek államfőnek. Az AUR megtámadta az alkotmánybírósági döntést, de veszített.