Most a rendőrségen hallgatják ki. Reméljük ott is jól kommunikál.
FRISSÍTÉS
Ez gyors volt: ki se kellett rúgni, Mircea Gheorgheosu nem sokkal a botrány kirobbanása után maga jelentette be, hogy önként lemond minden funkciójáról, amit a parlamentben és az AUR-ban töltött be eddig. Mint mondta tetteiért egyedül ő vonható felelősségre. Nyilván volt némi nyomás a srácon a pártvezetés részéről, hogy ilyen gyorsan meghozza a „helyes döntést”. George Simion pártelnök nem is mulasztotta el megjegyezni, hogy Gheorgheosu lemondásával a felelősségteljességét bizonyította ellentétben Florin Cîțu miniszterelnökkel. Ezzel nyilván Cîțu amerikai botrányára utalt, amiért a miniszterelnöknek esze ágában sem volt lemondani.
Az ember azt hinné, hogy a „konzervatív értékek” mellett kardoskodó (értsd: full nacionalista) Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tagjai maximum egy félkupica szilvapálinkával és pár karika dák recept alapján készült lókolbásszal a zsebükben bukhatnak le a parlamenti biztonsági ellenőrzésen – de nem.
A párt egyik munkatársa ugyanis ma egy fél gramm marihuánát próbált becsempészni az országházba, amin nem tudunk nem mosolyogni, tekintve hogy a füvezés alapvetően nem egy dák szokás. A delikvens ráadásul az AUR elnöke, George Simion egyik bizalmasa, Mircea Gheorgheosu, aki korábban a párt szóvivői feladatait látta el, és jelenleg is az alakulat kommunikációs osztályán dolgozik.
A srác egyébként azt mondta, saját használatra kell neki a cucc.
A biztonságiak értesítették a rendőröket, ők pedig bekísérték Gheorgheosut az őrsre egy kis kihallgatás erejéig. Mircea Gheorgheosu mellesleg korábban nyilvánosan is kiállt a marihuána legalizálása mellett. Mondjuk valami nagy zavar van az erőben, ha Romániában éppen egy nacionalista párt fogja legalizálni a marihuánát.
A hírre egyébként a pártelnök, George Simion azt mondta, hogy várják a vizsgálat eredményét, mielőtt intézkednének (valószínűleg kirúgják a fiút), majd ironikusan hozzátette: Gheorgheosu úr semmiképpen nem lesz az AUR miniszterelnök-jelöltje.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.