Fejjel a nemzetállamnak

Tényleg minden másképp történt, mint ahogy Molnár Gusztáv 1989 körül megjósolta? Politológusok vesézték ki az 1988-ban országot váltó gondolkodó elképzeléseit. Tömör gyönyör volt hallgatni, hogy létezik még valódi – és nyilvános! – gondolkodás Erdély jövőjéről, a nemzetállami logikákról, magyarok és románok együttélésének mikéntjéről vagy arról, összenő vagy inkább szétfejlődik Európa.

magyarságról, nemzetpolitikáról, Európáról.

a világ nem viselkedik úgy, ahogy a tudós ember szeretné.

• lejárt a nemzetállami abszolutizmusok kora, 
• olyan integrációnak kell jönnie, amely megrendszabályozza valamennyire és összefogja a nemzetállamokat,
• a liberális minimum a kelet-európai országok integrációjának feltétele kell legyen (két évvel a koppenhágai kritériumok megfogalmazása előtt),
• a térség stabilitása érdekében szükséges a NATO védelmi garanciáinak kiterjesztése,
• a kisebbségi kérdés emberjogi kérdésként kell, hogy megjelenjen az integráció folyamatában,
• az integráció a megoldás a Kelet-Közép-Európát szétfeszítő feszültségek csökkentésére.

Ami ígéret maradt a kötetben, az egy dráma története,

Az elvesztett illúziók Erdélyről ma stratégiai koncepciók,

1. a transzilvanizmus illúziója, hogy Erdély külön entitás és külön identitás;
2. a politikai realitásokat és a status quókat figyelembe vevő, de az autonóm nemzeti célokat követő politikai beilleszkedés illúziója (M.G. történelmi példája erre az Országos Magyar Párt);
3. a kommunista (vagy kizárólagos) párttal kötött szövetség illúziója (történelmi példa a Magyar Népi Szövetség);
4. a minden további nélküli magyar-román barátság illúziója (a civil társadalmon belüli liberális hídépítés illúziója).

Egy politikáért élő értelmiségi ujjlenyomata és korképe

Az értelmiségi politizálás azért volt bukásra ítélve,

az autonómiát és a határon átnyúló nemzetegyesítést.

A magyar közösségnek Erdélyben tragikus a léthelyzete,

A nemzetállam saját logikája szerint hegemóniára törekszik,

Az utolsó erdélyi esély