Éppen jókor, ugyanis egy szerdán még működő pékségben hat fertőzöttet találtak. Mondjuk, kezdhetnék itt a szenzációként tálalt, valójában más megyében már kipróbált módszer alkalmazását.
Fehér megye úgy tesz, mintha feltalálta volna a spanyolviaszt, amikor bejelenti, hogy elkezdi a közösségi tesztelés alkalmazását. A Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) azt írja, hogy ők az elsők az országban, akik az Egészségügyi Világszervezet és egy izraeli egyetem protokollját követve jövő héttől akár napi négyezer tesztet is képesek lesznek elvégezni.
A „pooling” módszer lényege a tömeges tesztelés, melyhez nem egy, hanem több személy nyálmintáját használják. Például ha elkezdik a megyeszékhely lakóit tesztelni, az egyes utcákban lakó családok tagjai közül csak egy személytől vesznek mintát. Egyetlen tesztet végeznek 8, 16, illetve 32 darab különböző minta felhasználásával, pozitív eredmény esetén pedig fokozatosan elkezdik szűkíteni a kört. Ennek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy naponta akár négyezer tesztet is el fognak tudni végezni, ami valójában azt jelenti, hogy akár négyezer személyt is ki tudnak szűrni. A módszer tökéletesítésén román kutatókkal is közreműködnek. A gyulafehérvári önkormányzat máris rendelt ötezer Covid-19 teszt kitet.
A szenzációként való tálalás ellenére az igazság az, hogy Bihar megye volt az első, amelyik egy izraeli mintát követve elkezdte a csoportos tesztelést, igaz, kisebb keretek között. Az első nehézségekkel akkor szembesültek, amikor egy révi lakóközösség tagjai megtagadták, hogy mintát vegyenek tőlük. Aztán Szatmár megye is áttért egy hatékonyabb tesztelési módszerre, amelyet a németországi Goethe Intézet tanulmányából vettek át.
Ezek mindegyike ugyanazon a pooling-ként emlegetett módszeren alapul, melyet valójában már régóta használnak a mikrobiológiában, és amelyikkel magyar kutatók is foglalkoztak a koronavírus-járvány kapcsán (itt lehet róla bővebben olvasni). A különbség csak annyi, hogy más-más kutatólaborok protokollja alapján kezdik ezeket alkalmazni.
A Fehér megyei DSP annyit közölt még, hogy a tesztelést a gyulafehérvári közintézmények alkalmazottaival kezdik, akik fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek. A többletköltségek fedezését az önkormányzat és magáncégek állják.
A közösségi tesztelés bejelentése éppen jókor jött, szerdán ugyanis egy pékárut forgalmazó cég hat alkalmazottjánál mutatták ki a koronavírus jelenlétét. A cég vezetője volt az első, akinél kimutatták a vírust, majd öt irodai alkalmazottnál. A Közegészségügyi Igazgatóság megkezdte a járványtani vizsgálatot és a kontaktszemélyek felkutatását, a pékség tevékenységét addig is felfüggesztették. A DSP emlékeztet arra, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus élelmiszerekkel terjedne, azonban a kézmosás elmulasztása rejthet veszélyeket. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha esetleg egy pékségben koronavírus-járvány közepette elfelejtenek kezet mosni a pékáruval foglalkozók, akkor azt a pékséget nem ideiglenesen, hanem végleg kell bezárni.
A koronavírus-járvány kezdete óta egyébként Fehér megyében kevesebb mint hétezer tesztet csináltak, ebből 170 lett pozitív. Tíz személy vesztette életét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.