// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Ezúttal egy erdélyi gyermekkórházban csaptak fel a lángok

// HIRDETÉS

A kolozsvári intézményben több emeletről is evakuálni kellett a pácienseket.

Újabb kórháztűz miatt kellett riasztani a tűzoltókat: ezúttal a kolozsvári sürgősségi gyermekkórházban csaptak fel a lángok.

Mint kiderült, a tűz az egyik mosdóban keletkezett, három esetkocsi érkezett a helyszínre, hogy leküzdje a lángokat.

A harmadik, negyedik és ötödik emeleten ápolt betegeket

hozzátartozóikkal együtt kimenekítették, és más osztályokon helyezték el.

A tűzoltóság beszámolója szerint a mosdóban egy kábelcsatorna műanyag fedőrácsa gyulladt ki, amely olyan intenzitással égett, hogy mindhárom emeletet megtöltötte füsttel.

A tűzoltók szerencsére hamar eloltották a tüzet,

így senki sem sérült meg.

A hatóságok átvizsgálják a kábelcsatornákat a többi helyiségben is, hogy megbizonyosodjanak: nem fenyeget újabb veszély.

Mint az közismert, Romániában különösen kényes téma a kórházi tüzek ügye, a régi épületek és az elavult berendezések miatt ugyanis az utóbbi években számos kórházban ütött ki tűzvész, amelyek sok halálos áldozatot követeltek.

Az egyik legsúlyosabb 2020. novemberében történt a Piatra Neamț-i kórházban, ahol tízen haltak meg.

2021 januárjában egy bukaresti kórháztűz követelt öt halálos áldozatot, októberben egy konstancai kórháztűzben haltak meg kilencen, novemberben pedig egy ploieşti-i tűzvészben haltak meg ketten.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro