// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Még egy beteg elhunyt a Piatra Neamț-i kórháztűz túlélői közül – már csak egyikük van életben

// HIRDETÉS

A leégett intenzív osztály betegei közül eredetileg hatot szállítottak át a Leţcani-i mobil kórházba.

Még egy beteg elhunyt a hat közül, akiket a Leţcani-i mobil kórházba szállítottak a Piatra Neamț-i kórháztűz nyomán, így közülük már csak egy maradt életben.

Mint ismeretes, a Piatra Neamț-i kórház intenzív osztályának egyik kórtermében november 14-én este tört ki tűzvész vélhetően egy technikai hiba miatt, aminek következtében 10 beteg azonnal életét vesztette. A másik kórteremben, szintén Covid-19-el ápolt hat beteget azonnal a Iaşi megyei mobil kórházba szállították át, és bár ők nem szenvedtek égési sérüléseket, az állapotuk eleve kritikus volt, és vélhetően a kényszerű átszállítás sem tett jót nekik.

Közülük előbb november 18-án hunyt el egy 72, majd két nappal később egy 68 éves nő. November 22-én még két 65 éves páciens vesztette életét, akik szintén több társbetegségben is szenvedtek, Carmen Dorobăţ, a jászvásári járványkórház igazgatója pedig akkor azt nyilatkozta, haláluk nincs közvetlenül összefüggésben a kórháztűzzel.

Dr. Florin Roşu, a leţcani-i mobil kórház munkatársa az Agerpresnek most azt mondta, a legújabb áldozat egy 68 éves férfi, aki szintén több társbetegségben szenvedett a koronafertőzés mellett. Szerinte a hat közül az utolsó életben maradt beteg állapota „elég jó”.

Mint ismeretes, a tűzben súlyosan megsérült az ügyeletes orvos, Cătălin Denciu is, aki élete kockáztatása árán vetette magát a lángok közé, hogy menteni próbálja magatehetetlen betegeit – sikertelenül. Őt súlyos állapotban szállították egy brüsszeli kórházba a katasztrófa után. Az egészségügyi minisztérium legutóbb négy nappal ezelőtt közölt hivatalos információt állapotáról, akkor azt írták, „állapota stabil”, és „speciális kezelés alatt áll”. Lábadozása azonban nem lesz rövid, hiszen a testének negyven százaléka égett meg.

Közben a tűzben elhunyt egyik beteg családja bíróságon követel egymillió eurós kártérítést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.