Jó ideje már nem is oltanak ezzel a vakcinával.
Januártól hivatalosan, papíron és a gyakorlatban is megszűnik Romániában az oltás a Vaxzevria nevű vakcinával, amit mindenki a gyártója nevéről, az AstraZenecáról ismer.
Az országos oltási kampányt irányító bizottság, a CNCAV vezetője, Valeriu Gheorghiță kedden beszélt arról, hogy a testület javasolta az egészségügyi minisztériumnak, hogy több AstraZeneca-oltást már ne vásároljanak.
Románia még kap egy szállítmányt az AstraZenecából, ezt azok kapják majd meg második adagként, akik korábban felvették a vakcina első dózisát.
Az orszégban eddig 852 031 ember kapott AstraZenecát, ami az összes beoltott személy alig 5,7 százalékát jelenti. Ez a vakcina volt tavasszal az, amellyel megnyitották a lakosság általános oltását (miután korábban csak az időseket, a krónikus betegeket és fertőzésveszélynek erősen kitett embereket oltották Pfizerrel és Modernával). Pár hónap után a Vaxzevria iránt jelentősen megcsappant a kereslet a vakcina vélt vagy valós mellékhatásai miatt.
Az utóbbi hónapokban már csak nagyon kevesen kértek AstraZenecát, hetek óta pedig senki nem igényelte ezt a vakcinát. Ráadásul egy flakon tíz adagot tartalmaz, így az oltóanyag nagy része kárba ment és kidobták. Ezért döntöttek az illetékesek amellett, hogy beszüntetik az oltást az AstraZenecával.
Jelenleg így néz ki az oltások aránya:
Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.
A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.
A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Két ember meghalt, négyen pedig megsérültek egy közúti balesetben péntekre virradóan Botoșani megyében.
És sajnos újabb medve támadt emberre.
És sajnos újabb medve támadt emberre.
Tizenegyezer eurót keres havonta a folyamatosan csődközeli CFR igazgatója. És végre: megszűnik a papírra nyomtatott recept, itt az online gyógyszerfelírás.

Az új kormány megalakulásáig felfüggesztik a roncsautóprogramot. Rekordszintű az érdeklődés a napelemes rendszerek iránt.

Lassan körvonalazódik az eljövendő kormány feje, nem fogják kitalálni, ki az! És Gigi Becali beszólt egy játékosának, aki hátat fordított az ortodox vallásnak.

A CFR meg lassan eldönthetné, hogy akkor most csődbe óhajt menni vagy sem.

1,4 millió dollárral kaptak el egy ukrán házaspárt a román határon. Ion Iliescut az intenzív osztályon kezelik.
1,4 millió dollárral kaptak el egy ukrán házaspárt a román határon. Ion Iliescut az intenzív osztályon kezelik.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.

… akkora medvét fogtak a marosvásárhelyi állatkert közelében, mint egy ház… és az egyik alkotmánybíró állított egy olyat, hogy belerendült a mioritikus határ.

Egy USR-szenátor drogot talált a kocsija alá rejtve. A Lidl, az Auchan, a Profi és a Mega Image minőségellenőrei pedig csúszópénzért átvették a silány árut is.