A múltkor délben kezdődött a nap a görögöknél, most reggeli hatra ütemezték az új szabályok bevezetését, mégis éjfél lett belőle.
Kereken egy hónappal ezelőtt nyitotta meg Görögország újra a határait a turisták előtt, akkor éppen azzal volt a baj, hogy a logika törvényei szerint éjfélkor kellett volna életbe lépnie a korlátozás feloldásának, ehelyett ez másnap délben történt meg. Így aki időben elindult, hogy mihamarabb odaérjen a nyaralási úticéljához, kellemetlen meglepetésben részesült, mivel hosszú órákat kellett várakoznia, míg átengedték a határon.
Az azóta eltelt időszakban sokan megbánták, hogy Görögországba szerveztek nyaralást – nem mintha olyan sok más opció lenne külföldön –, hiszen szinte állandóvá vált a több kilométeres kocsisor a szigorú hatósági ellenőrzések és a szúrópróbaszerű szűrés miatt a Bulgáriával közös határon lévő promahonaszi-kulatai határátkelőhelyen. Azóta is ez az egyetlen, amely nyitva áll a kocsival érkező külföldiek előtt.
A görög hatóságok újabb szigorításokat léptettek életbe július 15-től, de ezúttal nem déltől, nem is éjféltől, hanem reggel hattól. Legalábbis előzetesen ezt közölték a külügyminisztériumon keresztül. Elviekben tehát reggel hat után a közúton érkezőknek a belépéstől számítva 3 napnál (72 óránál) nem régebbi negatív koronavírus-tesztet kellett bemutatniuk, ezentúl enélkül már nem lehet belépni az ország területére.
Voltak persze olyan román állampolgárok, akik úgy számolták, hogy ha éjfél körül érkeznek a határhoz, akkor még átengedik őket a negatív teszt nélkül, de mindenki meglepetésére ezúttal nem a hivatalosan közölt 6-kor léptették életbe a szigorítást, hanem már éjfélkor. Így hát sokaknak vissza kellett fordulniuk a nyaralásból. Egy másik lehetőség lehetett volna számukra, hogy Bulgáriában végezzék el a koronavírus-tesztet, de ez csak tovább bonyolította az egész nyaralást. És persze megjelentek azok is, akik negatív teszteket árultak a határnál.
Korábban azzal is gond volt, hogy a beutazás másik kötelező feltételeként megszabott, ún. „Passenger Locator Form” (PLF) online adatlap beutazási opciói közül átmenetileg kikerült a közúton történő belépés lehetősége. Nagy felháborodást vált ki az is, hogy a németeken állítólag nem végeznek szúrópróbaszerű teszteket, csak a románokon, még azokon is, akik rendelkeznek PCR-teszttel.
Ha ezek után még bárkinek is kedve van Görögországban nyaralni, tájékozódjon alaposan az érvényes szabályokról, és számítson arra, hogy semmi sem biztos abból, amit a görög hatóságok hivatalosan közölnek.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.