Húsz évig dolgozott klinikai pszichológusként – hamis diplomával.
FRISSÍTÉS
A húsz évig diploma nélkül praktizáló „pszichológus” volt férje nem más, mint a Dâmboviţa megyei rendőrség korábbi parancsnoka, Sorin Păun – tudta meg a vizsgálathoz közel álló forrásból a Hotnews. Păun 2019 tavaszától fél évig dolgozott megyei rendőrfőnökként.
Lassan külön kamarát nyithatnak Romániában az álorvosok: a hatóságok szerdán lepleztek le egy újabb személyt, aki a környezetét megtévesztve azt állította, hogy orvosi végzettséggel rendelkezik.
Ezúttal a dél-romániai Dâmbovița megye székhelyén, Târgoviștén hajtottak végre a rendőrök két helyszínen is házkutatást egy a nőnél, aki az alapos gyanú szerint jogtalanul praktizált.
A nő a gyanú szerint szándékosan megtévesztett egy kórházat, amikor hamis egyetemi diplomát mutatott be, amely nyomán az intézmény alkalmazta őt.
Így aztán 1999 és 2019 között pszichológusként tevékenykedhetett.
Az őt alkalmazó kórház ezen időszak alatt többször is delegálta őt igazságügyi pszichológiai szakértői vizsgálat elvégzésére létrehozott bizottságba.
Mivel a kórház illetékeseiben a gyanú szikrája sem merült fel, szakmányban vizsgálta meg és értékelte ki pszichológiai vizsgálatokon a pácienseket, csak 2016 januárja és 2018 decembere között 1381 személyt vizsgált meg hivatalosan, és állította ki az ilyenkor szükséges papírokat.
Természetesen mindezt nem ingyen végezte: a pszichológusi tevékenység jogtalan gyakorlása révén csak 2011 és 2019 között összesen 367 990 lejjel károsította meg a kórházat – ez az az összeg, amit ezen időszak alatt fizetésként kapott.
A kár teljes összegét a további bizonyítékok ismeretében állapítják meg.
Az álorvost természetesen előállítják, és bűnügyi eljárás indul ellene.
Azonban koránt sem ő az első álorvos, akit lelepleznek Romániában.
Néhány éve egy derék olasz parkolóőr, Matteo Politi bukott le, aki egy sztárok látogatta bukaresti szépségklinikán tevékenykedett plasztikai sebészként természetesen anélkül, hogy ehhez meglett volna a szükséges végzettsége.
Nem sokkal később egy szintén Bukarestben tevékenykedő doktornőről derült ki, hogy nem hogy egyetemi, de még érettségi diplomája sem volt, majd egy másik álorvost is lelepleztek.
Aztán, ha már beindult az üzlet, Nagybányán bukott le egy álfogász.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hány szépségszalonról derült ki, hogy törvénytelen plasztikai műtéti beavatkozást végeztek.
Szóval tényleg nem ártana tényleg elgondolkodni az álorvoskamara létrehozásán.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.