A miniszterelnök és az államfő tömbje fej fej mellett áll az ukrajnai parlamenti választások részeredménye szerint. Magyar képviselő is lehet a parlamentben.
Az ukrán miniszterelnök és az államfő nevével fémjelzett politikai tömörülések fej fej melletti versenyét vetítik előre a vasárnapi előre hozott választás első hivatalos részeredményei.
A központi választási bizottság honlapján hétfőre virradóra közzétett, a szavazatok 15 százalékának feldolgozása alapján összesített részeredményeket szerint az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front a voksok 21,7 százalékát szerezte meg, míg az államfő nevével fémjelzett Petro Porosenko Blokkja egy hajszálnyira maradt le mögötte a szavazatok 21,69 százalékával.
A hivatalos részeredmények szerint harmadik helyen van az Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) nevű párt a voksok 10,11 százalékával.
Rajtuk kívül bekerült még a parlamentbe a Jurij Bojko vezette Ellenzéki Blokk a voksok 9,29 százalékával (a pártot a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt, Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjából kivált politikusok alapították). Oleh Ljasko radikális pártja 7,9 százalékot kapott, míg Julija Timosenko volt miniszterelnök Haza pártja a voksok 6,1 százalékát gyűjtötte össze. A többi párt nem lépte át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.
Az első hivatalos részeredményei némi eltérést mutatnak a korábban közzétett exit poll-eredményektől, amelyek még Petro Porosenko államfő tömbjét hozták ki valószínű győztesnek. Abban azonban nincs változás, hogy a vasárnapi választás az Európa-párti erők elsöprő győzelmét hozta. Petro Porosenko Blokkja be is jelentette, hogy kész már hétfőn koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, Jacenyuk, Szadovij és Timosenko pártjának.
Elemzők szerint Porosenko Blokkja és a miniszterelnök vezette Népi Front együtt megszerezte a listás helyek több mint felét. Az új ukrán parlamentben 225 képviselői helyet töltenek majd be az ötszázalékos küszöböt átlépő pártok listáin induló jelöltek.
A többi mandátumot az egyéni választási körzetek győztesei kapják. Számuk azonban 225 helyett most várhatóan csak 198 lesz, mivel az Oroszország által elcsatolt Krímben és a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben, a szakadárok ellenőrzése alatti településeken nem tudták megtartani a választásukat.
A nem végleges adatok szerint a választásokon a részvétel országosan 52,83 százalékos lett. A két évvel ezelőtti parlamenti választásokon a részvétel nem egészen 57 százalékos volt.
Kárpátalján az országos átlagnál alacsonyabb részvétel mellett, nyugodt légkörben folyt az előre hozott ukrán parlamenti választás.
A magyarok által is lakott ukrajnai megyében (képünkön egy itteni szavazóhelyiség látható) a voksolás rendkívüli események nélkül, nyugodt légkörben folyt, a rendőrségre késő délutánig nyolc bejelentés érkezett szabálysértésekről. Kijevi idő szerint 17 óráig a térségben a választásra jogosultak valamivel több mint 37 százaléka adta le a voksát, miközben egy órával korábban az országos átlag meghaladta a 40 százalékot – adta hírül a mukachevo.net munkácsi hírportál. A választók aktivitása az Ungvár központú választási körzetben volt a legmagasabb, itt 17 óráig a részvételi arány meghaladta az 50 százalékot. Délután a körzet több magyarlakta településén is sorok alakultak ki a szavazóhelyiségeknél.
A Beregszászi és Nagyszőlősi járások számos magyarlakta települését magában foglaló Nagyszőlős központú választási körzetben 31 százalékos részvételt regisztráltak az urnazárás előtt három órával.
A kárpátaljai hírportálok megelégedéssel nyugtázták, hogy a megye, amelyben rendszerint mindig alacsony a választói aktivitás, most nem az utolsó a részvételi arányt tekintve, ugyanis egyelőre maga mögött hagyta Luhanszk, Donyeck, Mikolajiv és Odesza megyéket.
Ungvári politológusok szerint Kárpátalján azért kisebb mindig az érdeklődés a választások iránt, mint Ukrajna többi részében, mert a helyi lakosság mentalitása közép-európai.
A kárpátaljai magyarság szempontjából a mostani választások egyik legfontosabb tétje az, hogy sikerül-e bejutnia az ukrán törvényhozásba egyetlen magyar képviselőként Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, aki a befutónak számító 62. helyet kapta az ukrán elnök nevével jelzett Petro Porosenko Blokkja (BPP) pártlistáján. A KMKSZ aktív választási részvételre és a BPP minél hathatósabb támogatására szólította a kárpátaljai magyar szavazókat.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.