// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Esze ágában sincs önként lemondani Florin Cîțunak a PNL elnöki tisztségéről, így megpróbálják leváltani

// HIRDETÉS

Nem csitulnak a belső konfliktusok a kormánypártban.

Az ukrajnai háború okozta válsághelyzet kellős közepén a bukaresti kormánykoalíció második legnagyobb pártjának számító Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) ezúttal sincs jobb dolga, mint hogy önfeledten belső konfliktusokba merüljön: most éppen megpróbálják kirúgni Florin Cîțu elnököt a párt éléről.

Mint megírtuk, a PNL felső vezetése az elnök népszerűtlensége és a koalíció partner PSD-vel szembeni állandó támadásai miatt szabadulnának meg a kényelmetlenné vált politikustól.

Ezért csütörtökön este, miután hazatért amerikai látogatásáról, tárgyalásra hívták, ahol

megpróbálták meggyőzni arról, hogy mondjon le önszántából.

Ő azonban a kiszivárgott hírek szerint határozottan elutasította, hogy távozzon a párt éléről.

Ez persze nem tántorítja el a párt vezérkarát, amely úgy döntött: ha szép szóval nem megy, erőszakkal mozdítják el Cîțut.

Ehhez össze kell hívni a párt tisztújító kongresszusát, amelyen a küldöttek új elnököt választanak.

Ennek első lépéseként péntekre elnökségi ülést hívtak össze, amely várhatóan vasárnapra összehívja az országos választmányt, hogy előkészítsék a kongresszust, amelyet áprilisban rendezhetnek meg.

Cîțu nem sok sót evett meg eddig a PNL elnökeként, hiszen csak szeptemberben választották meg a párt élére, mivel a pártvezetés elégedetlen volt az addigi elnök, Ludovic Orban teljesítményével.

Most viszont

nagy az esély, hogy ugyanolyan dicstelenül távozzon, mint elődje.

Utódjául a jelenlegi miniszterelnököt, Nicolae Ciucă tartalékos tábornokot választhatják meg, aki jelenleg a legnépszerűbb politikusok egyike.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro