// 2024. október 3., csütörtök // Helga
zsebleszívás

És nincs vége: Temesváron most egy menhelyen tolták túl a kártevőirtást

Több tucatnyi ember panaszkodott légzési nehézségre.

Az illetékes hatóságoknak most már komolyan át kellene bogarászniuk, kiknek is adtak ki engedélyt kártevőirtás végzésére, mert Temesváron már megint sikerült úgy „kifertőtleníteni” egy intézményt, hogy emberek tucatjainak kellett fuldokolva a szabadba menekülniük. Egy éjjeli menhelyről van szó, ahol kedden zajlott kártevőirtás, a már szokott eredménnyel: a menhely ügyeletese kedden este értesítette kétségbeesetten a hatóságokat, hogy a művelet után szúrós szag terjeng a helyiségekben, a bentlakók pedig légzési nehézségekkel küszködnek. A bent tartózkodó 36 ember végül az utcára menekült, a katasztrófavédelem pedig méréseket végzett a helyiségben. A furcsa az egészben az, hogy a műszeres mérések semmilyen rendellenességet nem mutattak ki, és az érintett személyek egészsége sem károsodott, de azért óvatosságból nem engedték vissza őket az ingatlanba. Ideiglenesen átvitték őket egy másik menhelyre, a menhelyet pedig kiszellőztették. Mint megírtuk, Temesváron és a szomszédos Aradon valami hihetetlen módon sikerült elrpntani a kártevőirtást: két hónapja Temesváron egy anya és két gyermeke halt meg, miután kártevőirtás zajlott egy társasházban, Aradon a helyi német gimnáziumból kerültek többször is kórházba a gyerekek a törvénytelenül végzett munka után, majd egy bukaresti iskolában is hasonló problémák támadtak. A hatóságok pedig egyelőre tehetetlenek, illetve utólag rónak ki büntetéseket. Hogy mást ne mondjunk: ez így irtó gáz.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro