Két egyetemet végzett, szégségversenyt is nyert, jóban van befolyásos emberekkel, csak éppen nem a megfelelő térfélen áll a PNL-ben.
Kezd nagyon kínossá válni a jelenség, hogy megalapozott szakmai teljesítmény nélkül bukkannak fel fontos vagy kevésbé fontos, de többnyire jól fizető köztisztviselői pozícióban arra méltatlannak tűnő személyek. Nem túl meglepő, hiszen mindig is így működött ez az állami intézményeknél, annak függvényében, hogy éppen melyik párt volt hatalmon, és mekkora slepp tartozott az aktuális országos, megyei vagy helyi döntéshozókhoz. A helyzet akkor bonyolódik, amikor az érdekellentétek párton belül is kiütköznek, és bosszúból elkezdik egymás embereit kitúrni a húsosfazék mellől.
Valami hasonló történik most Kolozs megyében, ahol a PNL mindig is erős politikai támogatottságnak örvendhetett, Bukarest mégsem volt nagyvonalú a helyi szervezet képviselőivel a kormányzati szerepkörök leosztásánál. Ráadásul még a prefektusi tisztségtől is megfosztotta a Kolozs megyei PNL-t, kormánykoalíciós partnerük, az RMDSZ jelöltjét részesítve előnyben. Úgy tűnik, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Most tekintsünk el attól, hogy a PNL egy meglehetősen nehéz helyzetet teremtő „búcsúajándékot” hagyott hátra az új prefektusnak a Kolozs megyei járványadatok vélhetően tudatos manipulálásával (persze, mindenre lehet valamilyen jól hangzó magyarázatot találni). Helyette itt van az újabb, jól időzített botrányos kinevezés, mely rávilágít a PNL igazi arcára.
A helyi sajtó – felülve a vízügyi igazgatóságok fura kinevezései miatti közhangulatra – megírta, hogy egy bizonyos Claudia Ardelean nevezetű hölgy bekerült a Leon Daniello Tüdőkórház adminisztrációs tanácsába, mint második póttag. Ardelean a 30 ezres követőtáborral rendelkező Instagram-oldalán büszkélkedett el kinevezésével, nem számítva arra, hogy ez szemet szúr majd másoknak. Tudni kell róla, hogy 2014 óta tagja a PNL-nek, két egyetemet is elvégzett, szépségversenyen szerepelt nem kevés sikerrel, ugyanakkor egy hoszteszcéggel is rendelkezik. Eddigi tevékenységének semmi köze nincs az egészségügyhöz, kinevezését a rossz nyelvek azzal hozzák összefüggésbe, hogy közeli kapcsolatot ápol az okirat-hamisítási botránya miatt 2015-ben leváltott Mihai Seplecan volt Kolozs megyei tanácselnökkel (ő a sofőrből lett tanácselnök). Ugyanakkor szeret Ludovic Orbannal fotózkodni.
A sajtóhírre azonnal reagált Alin Tişe, a Kolozs megyei önkormányzat jelenlegi elnöke, aki pár nappal ezelőtt még nyíltan fenyegette Bukarestet, hogy kilép a pártból, ha az RMDSZ-é marad a prefektusi tisztség, és máris kérte Ardelean menesztését a tüdőkórház vezetőtanácsából. Tişe „kimondhatatlan sajnálatát” fejezte ki a történtek miatt, még akkor is, ha Claudia Ardelean tulajdonképpen csak második póttag volt a tanácsban, mely tisztség különösebb fizetéssel nem jár. Szerinte Ardelean szakmai felkészültségében nem lehet kifogást keresni (egy jogi egyetemet is elvégzett), de a sajtó olyan elemekre mutatott rá a magánéletével kapcsolatosan, mely gyanút vet a kinevezésére, ezért kérte az illető menesztését. Kicsit sem átlátszó.
Van egy olyan érzésünk, hogy lesznek még hasonló „leleplezések” Kolozs megyében.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.