// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Lesz gáz

Érik a pofon Oroszországnak – Románia már jövő évtől függetlenedhet az orosz gáztól, idővel pedig gázexportőrré válhat

Négy évig akadályozta a PSD a fekete-tengeri gázkitermelést, most a törvénymódosítás élére állt.

Az ország energetikai függetlenségének megteremtése a tétje annak a törvénynek, mely zöld utat ad a fekete-tengeri gázkitermelésre irányuló beruházásoknak, csökkenti az orosz földgáztól való függőséget, sőt, idővel lehetővé teszi, hogy Románia gázt exportáljon más országoknak, hozzájárulva ezzel a régió energiaügyi stabilitásához.

A beruházások már négy éve stagnálnak,

mivel az úgynevezett offshore-törvény 2018-as módosítását nem fogadták el az energetikai cégek a számukra hátrányos feltételek miatt. A törvényt a Szociáldemokrata Párt (PSD) mindeddig nem volt hajlandó módosítani, ehhez képest most hirtelen a kormánykoalíció tagjaként sürgősségi eljárással készül átvinni a szenátuson, a többi kormánypárt támogatásával.

Hova ez a nagy sietség?

Az Ukrajnában dúló háború, valamint az energiaárak robbanásszerű növekedése egyaránt sürgőssé tette a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges törvény tisztázását. Az új egyezség szerint a kitermelésből származó bevételek 60 százaléka az államot illeti majd, 40 százaléka a kitermelést végző céget. Marcel Ciolacu PSD-elnök pénteken jelentette be, hogy a jogszabály elfogadása esetén Románia regionális energiahatalom lehet,

a román állampolgárok pedig olcsóbb gázhoz juthatnak.

Ciolacu egy interjúban azóta elismerte, hogy 2018-ban hiba volt a PSD részéről, hogy nem vitte végig az offshore-törvényt, melyet elsősorban politiki alkudozásra használt. Azóta a PSD más utakon jár, magyarázta. Várhatóan két-három héten belül a törvény átmegy a szenátuson, így Románia már jövő évtől függetlenedhet az orosz gáztól. Meg kell mutatnunk, hogy nem tartunk egy diktátor agresszív fenyegetéseitől, folytatjuk a befektetéseket és nem változtatunk életünkön Putyin kénye-kedve szerint – szólt be a PSD-vezér az orosz vezetőnek. A törvény határozottan megszabja a román állam elővásárlási jogát a kitermelt gázra, ami egyben azt jelenti, hogy

a gázmennyiségnek először Románia szükségleteit kell fedeznie, csak azután indulhat az export.

A Black Sea Oil and Gas amerikai vállalat egy kisebb méretű fekete-tengeri földgázmezőből évi egymilliárd köbméter földgáz felszínre hozatalára készül, a beruházást még idén elkezdenék. A legnagyobb mező, a Neptun Deep kitermelése 2026-ban kezdődhet. Emellett 2024 elején rajtolhat a Buzău megyei Caragele környékén felfedezett földgázmező hasznosítása is. Románia már most kedvező helyzetben van az Európai Unió többi tagállamához képest, hiszen az országos gázfogyasztás közel 85 százalékát a nyílt vízi kitermelés nélkül is biztosítani tudja. Néhány éven belül, ha a fekete-tengeri beruházások megvalósulnak, Románia más országok számára is biztosítani tud földgázt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro