A tét igen magas, Románia Oroszországtól való gázfüggősége múlhat rajta.
Ezekben a napokban a fekete-tengeri földgáz kitermelését lehetővé tevő úgynevezett offshore-törvény az egyik kiemelt fontosságú téma Bukarestben. A kormánykoalíciót alkotó pártok egyeztetésein az orosz–ukrán háború kitörése után vált sürgősen megoldandó feladattá a mélytengeri gázkitermelés kérdése.
A tét igen nagy, mivel a kitermelés elindítása jelentősen csökkentené, akár meg is szüntethetné Románia energiaágazatának függését az orosz gáztól.
Florin Cîțu, a PNL elnöke szerdán azt mondta: a koalíciós egyeztetéseken minden párt jelezte, hogy támogatja az offshore-törvény új változatának mielőbbi elfogadását.
„Ahogy a parlamentbe kerül, garantálom, hogy a törvényt igen gyorsan, sürgősségi eljárásban elfogadjuk. Nagy szükség van rá, mivel máris vannak cégek, amelyek a törvény életbe lépésének másnapján máris elkezdik a gáz kitermelését” – mondta Cîțu.
Nicolae Ciucă miniszterelnök kedden arról beszélt, hogy a koalícióban megállapodás született arról is, hogy a kitermelt gázt milyen arányban osztják el: a jövedelem 60 százaléka a román államot illeti meg, 40 százaléka pedig a kitermelő cégeké lesz.
Az offshore-törvény évekkel ezelőtt elakadt a bukaresti döntéshozók szintjén: 2018-ban olyan módosítások születtek, amelyek elriasztották a kitermelő cégeket, mivel az orosz gázimportnak kedveztek. A legnagyobb érdeklődő cég az amerikai Exxon Mobil volt, amely a kedvezőtlen feltételek miatt 2019-ben el is adta a Romgaznak 50 százalékos részesedését a Neptun Deep elnevezésű mélytengeri gázkitermelési projektben, amelynek másik résztvevője az OMV Petrom.
A Fekete-tenger romániai területén hatalmas mennyiségű gáztartalékok vannak, becslések szerint 200 milliárd köbméternyit. A Neptun Deep projekt célterületén 42 és 84 milliárd köbméterre becsülik a gázmennyiséget. A számítások szerint a kitermelés megkezdése nem csak megszüntetné az orosz gáztól való függést, hanem gázexportőrré tehetné Romániát.
Az Eurostat 2020-as adatai szerint Románia gázszükségletének mintegy 7 százalékát vásárolja Oroszországtól, kb. 75 százaléka saját kitermelésből, mintegy 18 százaléka pedig más forrásokból származik, ez az arány pedig az orosz gázfüggés szempontjából igen jó aránynak számít az uniós országok körében.
Mivel az európai energiapolitika újragondolása elkerülhetetlen, és ez a szénipart is érinti, Romániának is érdemes megnézni, milyen erőtartalékokat mozdíthat – magyarázta Florin Cîţu PNL-elnök, a szenátus elnöke, aki Verespatak irányába mutogat. Ha Európa kénytelen ismét növelni a szénfogyasztását, akkor azt sem ártana ellenőrizni, miként fordíthatók a verespataki erőforrások az ország javára, tette hozzá. Folyamatban van a szénbányászattal, elektromos- és hőenergia termeléssel foglalkozó Olténia Energetikai Központ (CEO), illetve a teljes szektor átszervezése, melynek nyomán visszatérhet a bányaiparhoz mintegy 600 bányász. Egyelőre nem tisztázott, hogy szükség lesz-e szén importálására, vagy a mintegy 300 megawattos növekedés mellett új erőtartalékokat kell találnia Romániának.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.