// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

EP-képviselő szeretne lenni? Reméljük jó vastag a bukszája

// HIRDETÉS

Volt olyan, aki 325 ezer eurót fizetett, hogy európai parlamenti képviselő lehessen.

A demokrácia piacgazdaság lelketlen, de kiszámítható dolog: mindennek megvan az ára. Még egy ropogós, friss, ínycsiklandó EP-képviselői mandátumnak is. És volt is rá kereslet bőven, hiszen egy ilyen melóhelyre pontosan illik a régi reklámszöveg, amit a Republic zenekar is beépített egyik dalába: szeretem, mert szabaddá teszi mind a két kezem.

Adott egy munka, ami baromi jól fizet, és az ember csak nagy ritkán kap maximum két percnyi felszólalási jogot, amikor jól elmondhatja, hogy: „Bla-bla-bla, az általam képviselt közösség jogai, bla-bla-bla-bla.” Ráadásul mindez Brüsszelben van, ami ugye nem olyan rossz hely.

Szóval, ha kedvet kapott a dologhoz, és máris az önéletrajzát keresgéli a fiókban a jelentkezéshez, csak szólunk, hogy ez azért  nem ilyen egyszerű. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) közreadta, mennyi pénzzel járultak hozzá a pártok EP-képviselői kampányához saját zsebből a jelöltek.

Csak a legnagyobb összegeket soroljuk fel, és higgye el, máris visszakerül az az önéletrajz a fiókba. A PNL, a Pro Románia és az ALDE jelöltjei is csaknem másfél millió eurót dobtak össze (pártonként!) a nemes cél érdekében.

A legelkötelezettebb Vasile Lungu volt, aki a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) jelöltjeként 325 ezer eurót csípett le a konyhapénzből (mondjuk benéznék a hűtőjükbe), de Pro Romána jelöltje, Ana Luca Sigina sem fukarkodott, lazán bedobott 323 ezer eurót kampánycélokra.

Rajtuk kívül még 13 olyan jelölt volt, aki bőven százezer euró fölötti összeget fizetett, hogy elindulhasson a május 26-án lezajlott európai parlamenti választásokon.

Most sorolhatnám a nevüket is, de minek.

Különben ezek a „magánszektorból” érkező „hozzájárulások” eleve nem jogosultak arra, hogy a választási hatóság megtérítse őket, de hát a jó befektetés, az jó befektetés.

Ja és a PSD EP-s kampányköltségeiből semmit sem térített meg az AEP. Ez azért még mindig vicces. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro