// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Eltűnik a Bukarestet Erdéllyel naponta összekötő vonat

// HIRDETÉS

24 másik szerelvénnyel együtt. A román vasúttársaság kivonja őket a forgalomból.

A Román Állami Vasúttársaság (CFR) március elsejétől országszerte 25 vasúti járatot teljesen töröl a menetrendből, további 72 járatot pedig csak munkanapokon üzemeltet.

A CFR illetékesei szerint az összesen 97 járatot érintő intézkedésre azért van szükség, mert alig van utas (átlag 10 utas/járat). A felszabaduló vagonokat olyan járatokhoz tudják átirányítani, ahol nagy az utasforgalom.

A vasutas szakszervezetek viszont a CFR tönkretételével vádolják a vezetőséget, és azt állítják, hogy a vasúti szállítással foglalkozó magáncégek alig várják, hogy átvehessék az érintett járatokat.

A legsúlyosabb veszteség a szakszervezetek szerint az 1745. számú Bukarest–Szatmár járat megszüntetése. Ugyanis ez az egyetlen járat, amely napi rendszerességgel összeköti a román fővárost Erdéllyel. A szerelvény reggel hat órakor indul a bukaresti Északi pályaudvarról, és 14 órával később ér Szatmárra, 47 km/h átlagsebességgel haladva, majdnem 700 kilométer megtétele után. 

De a falvakból ingázókat is érzékenyen érinti azoknak a rövidtávú járatoknak a törlése, amelyek ezeket a falvakat összekötik a célvárosokkal: Galac, Iași, Temesvár, Craiova, Brassó, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Szatmár.

Statisztikailag a CFR szerelvényein egyre több utas közlekedik, viszont tavaly a vállalat 20 millió eurós veszteséget könyvelt el, az állami támogatások megkurtítását követően. Az illetékesek szerint további veszteségek várhatók, amennyiben elmarad az új szerelvények beszerzése. A CFR személyszállító ága több mint 1400 vagonnal, mozdonnyal, kék nyíllal rendelkezik, és legalább 200 új szerelvényre lenne szükség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro