Kovászna megyében ismét súlyos a helyzet. És a kilátások sem rózsásak.
Ismét óriási gondokat okoztak országszerte a heves esőzések utáni áradások: a belügyminisztérium összesítése szerint 15 megye összesen 25 településen küzdenek a katasztrófavédelem alakulatai – és persze a helybeliek – az árvízzel, illetve annak következményeivel.
Erdélyben és a Partiumban Arad, Bihar, Brassó, Kolozs, Kovászna, Hargita, Maros, Fehér és Szeben megye éintett, míg a Kárpátokon túli területeken Buzău, Călăraşi, Konstanca, Olt, Teleorman, Vâlcea és Bukarest.
A Kovászna megyei Kökösbácsteleken három személyt telepítettek ki, míg a Fehér megyei Szépmezőn 14 embert kellett kitelepíteni, őket a helyi művelődési házban szállásolták el.
A rendőrség szerint Kézdivásárhely és Csíkkozmás között, Katrosa térségében a heves esőzések miatt leállt gépjárműforgalom a 11 B jelzésű főúton.
A Maros megyei Héjjasfalván mintegy nyolcvan gazdaságot, több házat és az E60-as út egy szakaszát is elöntötte a víz vasárnap a községben, miután ismét kilépett medréből a településen átfolyó patak. Egy héttel korábban a község ugyanezen részén tett kárt az árvíz.
A helyzet pedig nem ígérkezik jobbnak: Carmen Dan belügyminiszter szerint aggasztó, hogy az áradások által leginkább fenyegetett vidékek éppen azok, amelyeket múlt héten is elöntött az árvíz.
Elmondta: eddig nem állt elő kritikus helyzet, de fennáll a veszély, hogy egyes helyeken vörös, azaz a legmagasabb fokozatú árvízriasztást kell kiadni. A leginkább érintett megyék egyike Kovászna.
A vízügyi hatóság 24 – köztük számos erdélyi és bánsági – megyére érvényes, narancssárga árvízriasztást adott ki, amely keddig érvényes.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.