A Filmtettfeszten pedig egy, a székelyföldi medvetámadásokról szóló alkotásé lett a fődíj és a közönségdíj is.
Bár szombaton még bizonytalan volt, hogyan és mikor jutnak haza az időközben hadiállapotot hirdető Izraelből az ott tartózkodó román állampolgárok, hiszen az ottani reptereket az akkori hírek szerint lezárták a hatóságok, vasárnapra virradóra a kormány által bérelt két Tarom-gép máris hazaszállított 346 román állampolgárt. Az utazási irodák országos szövetsége (ANAT) vasárnapi közlése szerint összesen mintegy 900 román állampolgár tartózkodott Izraelben a Hamász szombati támadásakor – Marcel Ciolacu miniszterelnök aznap még közel 800-ról beszélt. Radu Filip, a külügyminisztérium szóvivője vasárnap közölte: válságstábot állítottak fel, ugyanakkor a Tel-Aviv és Bukarest között közlekedő direkt járatokat nem korlátozzák, ezekre jegyet válthatnak azok, akik haza szeretnének jönni. A külügy ugyanakkor várhatóan további Tarom-járatokat küld az ott rekedt román turisták után. Őket arra kérték, hogy vegyék fel a kapcsoltat a tel-avivi nagykövetség vagy a ramallahi konzulágtus munkatársaival, akik folyamatosan tájékoztatni fogják őket a fontos tudnivalókról, illetve a Románia felé tartó repülőjáratokról. Két Fehér megyei zarándokcsoport – összesen csaknem 80 ember – a háborús övezetben, Jerikóban, illetve Betlehemben rekedtek – őket várhatóan hétfőre virradóra menekítik ki a térségből. A külügyminisztérium ismét felszólított mindenkit, aki Izraelbe készült, hogy halassza el az utazást, és tájékozódjon az ottani eseményekről. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter bejelentette: a román kormány szükség esetén kész orvosi segítséget nyújtani Izraelnek.
Vasárnap reggel a Bukaresthez tartozó Otopeniben, a DN1-es országúton egy vasúti felüljáró tartószerkezetének csapódott, és meghalt a Marius Nasta Kórház orvosa, Cornel Petreanu. Őt és a kórház további hat orvosát nemrég igazságügyi felügyelet alá helyezték, mert kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt indult ellenük eljárás. Az ügyészek csillagászati összeget, 800 ezer eurónak megfelelő pénzt és egyéb javakat foglaltak le az ügyben. A baleset körülményeit még vizsgálják a hatóságok.
A fődíjat és a közönségdíjat is Dénes Petra Szomszédok című, a székelyföldi medvetámadásokról szóló filmje nyerte el az idei Filmtettfeszten. A díjakat szombat este adták át Kolozsváron, a Győzelem moziban. A zsűri szerint egy közvitát kiváltó filmről van szó, amelynek „sikerült érzékenyen, az áldozatokra összpontosítva kezelnie a témát”. A sepsiszentgyörgyi származású Dénes Petra a fődíjjal egymillió forintot is nyert a Nemzeti Filmintézet felajánlása révén. A zsűri különdíját Székely Péter Street-Legal című 16 perces alkotása kapta.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.