A PSD főtitkára szerint Románia nem a magyar kormány Európa-ellenes és oroszbarát üzeneteinek pódiuma. A PNL szóvivője pedig Kreml-propagandát emlegetett.
Orbán Viktor tusványosi beszéde érthető módon kiverte a biztosítékokat, és nem csak Brüsszelben vagy a nemzetvédő dákopaták köreiben, hanem a román politikai elit berkeiben is.
Elsőként Paul Stănescu, a PSD főtitkára ragadta magához a szólás jogát.
Azzal kezdi, hogy van egy magyar közmondás, miszerint addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Stănescu úr szerint ezt a szólást a magyar vezetőknek is ismerniük kellene (naná, ha egy román politikus is csuklóból vágja), akik évről évre Tusnádfürdőre járnak. Csakhogy az utóbbi időben, különösen a múlt héten
főleg abban a kontextusban, hogy vendégek voltak egy másik ország területén.
A kioktató bevezető után következik a nagykalapács: Románia nem az Európa-ellenes és oroszbarát üzenetek pódiuma, tudja meg ezt Orbán Viktor is, a magyar kormány tagjai is. Ha ők bírálni szeretnék a az EU és a NATO közös erőfeszítéseit, látnoki kijelentéseket szeretnének tenni az ukrajnai orosz agresszióval kapcsolatban, tegyék ezt meg Magyarország területén, ahol azt csinálnak, amit akarnak. Egy másik ország területén viszont ezek a kijelentések nem henyénvalók.
Stănescu úr azzal folytatja, hogy
amikor az ország álláspontja világos, ami az európai projekt erősítését és támogatását illeti. Ne mondjon senki olyat, hogy az EU elvesztette ezt a háborút, mert egy ilyen kijelentés fölösleges, felületes és hiteltelen, különösen akkor, amikor a beszélő egy, az EU-ban politikailag elszigetelt állam nevében beszél.
És ha már bekapcsolta a kioktatógépet, a PSD-főtitkár kitért a múlt héten zajló székelyföldi sportbotrányokra is (lásd például, itt , itt vagy itt). Kijelentette:
a magyar kisebbség lakta területeken. Ahelyett, hogy a sport a versengés, az egység és a magyar–román egyetértés eszköze legyen, politikai célok prédájává vált. A kormánykoalíciónak sürgősen meg kell tárgyalnia a sporttevékenységek ilyen értelmű eltérítését.
És akkor a végén következik a gondolat, amely hasonló esetekben pavlovi reflexként születik meg minden román politikus fejében: Stănescu úr emlékeztet bárkit arra (akinek még kétségei lehetnek efelől), hogy az etnikai alapú autonómia elfogadhatatlan, alkotmányellenes, továbbá Románia egysége és oszthatatlansága szent.
A másik nagy koalíciós párt, a PNL szóvivője, Ionuț Stroe kicsit később rukkolt elő a farbával. Ő azzal kezdte, hogy
Ehhez azt tette hozzá, hogy szerencsére a románok (értsd, a romániai magyarok is) sokkal európaibbak, mint Orbán Viktor, minek következtében jobban értik, mennyire ártalmas Putyin akciója. És persze Orbán úr jobban tenné, ha Magyarországon keresne hallgatóságot magának, mert Romániában nem fog találni.
Aztán Stroe úr váratlan fordulattal kifejtette, hogy a magyar miniszterelnök tulajdonképpen gyáva, hiszen lám, Magyarországnál kisebb európai államok vezetői (amely államok közelebb is vannak Oroszországhoz) sokkal bátrabban viszonyulnak a háborúhoz.
(ennek nyilván köze van a koalíciós partnerséghez is). A maga részéről megérti az RMDSZ-t, hogy igyekeztek jó házigazdaként viselkedni, továbbá meggyőződése, hogy az RMDSZ a romániai tolerancia és együttműködés modelljét hirdeti a jövőben, ahogy eddig is tette. E tekintetben nem ért egyeta PSD-s Stănescu úrral: nincs miről beszélni a koalícióban, hiszen tudomása szerint az RMDSZ teljes mértékben támogatja Románia törekvéseit, ami az EU stratégiáját illeti Oroszországgal kapcsolatban.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...