// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Székelyföld

Együtt lép fel a három székely megye

Egyelőre még nem az autonómia kikiáltása a cél. De legalább közösen szervezik az immár 5. Székelyföldi Napokat.

Együtt szervezi meg a három székely megye – természetesen Hargita, Kovászna és Maros – az október 9. és 19. közötti időszakra meghirdetett 5. Székelyföld Napokat – hangzott el a három megye RMDSZ-es elöljáróinak szerdai közös marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. Ki más lett volna a bejelentés letéteménye, mint Borboly Csaba, Brassai Zsombor és Tamás Sándor.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke az eseményen megköszönte Brassai Zsombornak a kezdeményezést, hogy hangsúlyosabban vegyen részt Maros megye a Székelyföld Napok szervezésében. Fontosnak nevezte, hogy a Maros megyei RMDSZ az ügy mellé állt, mert az önkormányzatok közösségépítő munkája mellett egy érdekvédelmi szervezet tevékenysége az érdekvédelem kiteljesedését jelenti, és ezáltal a Székelyföld Napok identitáserősítő programjainak egyik pontja. Szerveztek már közös rendezvényeket: a székelyföldi grafikai biennálét, fotóbiennálét, Székelyföld konferenciasorozatot, a Székely búza a magyarok kenyerében rendezvényt, a Székely vágtát, az Ezer székely leány találkozóját, a székelyföldi vadásznapokat stb., amelyek az elmúlt években nagy érdeklődésre tartottak számot. Ezzel a nem teljes felsorolással próbálta érzékeltetni, hogy a Székelyföld Napok sorozat egy nagyobb, identitáserősítő program része.
A Székelyföld Napok nemcsak a székelyeké – jelentette ki –, hanem a Székelyföldön élő embereké.”
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy a rendezvénysorozat a Székelyföld igazi értékeit kívánja bemutatni, illetve felhívni a figyelmet az összetartozásra. „A közös múltat, a közös hagyományokat és a közös jövőt szeretnénk együtt felmutatni. Szeretnénk, ha Maros megye újból részesévé válna közös projektjeinknek. Azt gondolom, hogy Marosvásárhely és Maros megye nyer azzal, ha együttműködünk. Maros megyének a Hargita és Kovászna megyével való szorosabb együttműködése, akár egy közös fejlesztési régió létrehozása ezt a térséget felemeli a jelenlegi helyzetéből, és Maros megye lehetne az élen, és a két másik megyével közösen dolgozhatna az itt élő emberek javára. Ezért van szükség közös projektekre” – hangsúlyozta Borboly.
Soós Zoltán, a Maros megyei RMDSZ kulturális alelnöke közölte: megalakult már a munkacsoport, amely a rendezvénysorozat programját előkészíti.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro