// 2026. február 3., kedd // Balázs

Egységes a PSD, de az ellenzék is Pontát illetően

// HIRDETÉS

A ma kezdődött büntetőpere ellenére kiáll a PSD Victor Ponta kormányfő mellett, miközben az ellenzék már a bizalmatlansági indítványra gyúr.

Belpolitikai szempontból mozgalmas nap volt a hétfő, aminek elsődleges oka a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök, a mellette való kiállás és a kormánya ellenében kezdeményezett bizalmatlansági indítvány volt.

Az okirat-hamisítás, pénzmosás, és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával bíróság elé küldött miniszterelnök előzetes tárgyalása is ma kezdődött a legfelső bíróságon. Igaz, a hétfői tárgyalásra Pontát nem idézte be a bíróság, csak feltételezett bűntársát, Dan Șova szociáldemokrata szenátort, akinek az esetében a bírósági felügyelet két hónappal való meghosszabbítását kezdeményezte a DNA.

Pontát azzal vádolja a DNA, hogy 2007-2008-ban valós munkavégzés nélkül vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot Dan Șova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 2011-ben egy adóhatósági ellenőrzés alkalmával

utólag 17 teljesítési igazolást hamisított úgy, hogy más ügyvédek igazolásait lemásolta.

A Pontának juttatott pénz a vád szerint korrupciós bűncselekményekből származott. A DNA szerint Dan Șova ügyvédi irodája a piaci árnál jóval előnyösebb megbízásokat kapott két állami hőerőműtől, mivel tudták róla, hogy az illető megyében 2004 óta parlamenti képviselői mandátummal rendelkező Victor Ponta támogatását élvezi. Az ügyben Șova ellen és a két olténiai hőerőmű vezetői ellen is vádat emeltek. A DNA szerint Șova ügyvédi irodája csaknem 3,5 millió lejjel, vagyis akkori árfolyamon közel egymillió euróval károsította meg az államot. Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból, és megvizsgálja, hogy szabályos-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz.

Szintén hétfőn szavazott a PSD végrehajtó bizottsága arról, hogy továbbra is támogatják Pontát kormányfői tisztségében,

amire azért volt szükség, mert a miniszterelnök ehhez a feltételhez kötötte a Viktória palotában való maradását. Ponta a szavazást követően azt nyilatkozta: fontos a stabilitás, hiszen még az ellenzék sem vonhatja kétségbe azokat a gazdasági eredményeket, amit a jelenlegi kormány elért. Pedig nagyon is úgy tűnik, hogy kétségbe vonja, hiszen éppen ezzel majdnem egy időben a PNL összegyűjtötte a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírásokat azzal a szlogennel, hogy Válassz Románia és a gyanúba keveredett kormányfő között. Váltsd le Victor Pontát!. Marian Petrache, a PNL főtitkára a  Mediafaxnak elmondta: nemcsak saját pártjukon belül gyűjtötték az aláírásokat, hanem tárgyalást kezdeményeztek a többi párttal is.

Pontát úgy tűnik mindez nem zavarta abban, hogy ismét Magyarországot ekézze: újságírói kérdésre ugyanis kijelentette, hogy fenntartja Magyarországgal kapcsolatos álláspontját, és ismét bírálta a magyar-román határra tervezett kerítés megépítését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro