// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Egy tervezet jóformán minden területet nemzetbiztonsági jelentőségűvé nyilvánítana, és óriási hatalmat adna a SRI-nek

// HIRDETÉS

Szinte bármilyen ügyben vizsgálódhatna a hírszerzés.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Ukrajna elleni orosz háborút paravánként felhasználva Romániában egyes körök igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben kiterjeszteni a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hatásköreit.

Miután kiderült, hogy egy tervezet szerint állam lehetne az államban, és még a polgároknak is kötelező lenne segíteniük a nyomozásokat, ha erre felszólítják őket, egy másik tervezet azon területek listáját bővítené, amelyek nemzetbiztonsági jelentőségűek, így az őket érő fenyegetésnek ügyében a SRI jogosult eljárásra.

A tervezet, amely egy, a nemzetbiztonsági szolgálatok működését szabályozó, tíz javaslatból álló csomag része, a  hagyományos területek, mint az államrend és az ország szuverenitásának veszélyeztetése, olyan elemeket is bevon, mint a közigazgatási, az egészségügyi és az oktatási rendszer elleni akciók, a kulturális örökséget érintő tevékenységek, valamint az olyan akciók, amelyek a kritikus kommunikációs és információs technológiai infrastruktúrát érintik, illetve Románia pénzügyi, gazdasági és energetikai érdekeit, illetve a tudomány és a kutatás területét célozzák.

Vagyis ha ezen kategóriák valamelyikében bűncselekmény gyanúja merül fel,

annak felderítését nem a hagyományos nyomozó hatóságokra bíznák, hanem a hírszerzésre.

Amelynek ennek nyomán

jogában állna nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva nyomozni, és megfigyelni, illetve lehallgatni a gyanúsítottakat.

Egy büntetőjogi szakértő szerint a módosítás nyomán gyakorlatileg bármilyen indokkal nemzetbiztonsági ügyben való nyomozásra való felhatalmazást lehet kérni.

Ráadásul a módosítás értelmében ezek kibocsátásának folyamatából kiiktatnák a legfőbb ügyészséget, elegendő lenne a legfelsőbb bíróság elnökének jóváhagyását kérni.

Vagyis a hírszerzés igazi nyomozó hatósággá válna – amit

az alkotmánybíróság már korábban alkotmányellenessé nyilvánított.

Ráadásul egy másik javaslat szerint a lehallgatásokból származó bizonyítékokat a hírszerzés bizonyítékként használhatná fel a perek során – amit szintén megtiltott korábban az alkotmánybíróság.

Szintén újdonság, hogy a szervezett bűnözést is a nemzetbiztonsági fenyegetések sorába emeli – ami a jogi szakértő szerint

egyenértékű azzal, hogy a román hatóságok elismerik: Románia maffiaállam.

És most képzeljük el, mi lenne, ha a törvényjavaslatot tényleg elfogadnák, és például, mivel a kulturális örökséget érintő ügyek is nemzetbiztonsági kategóriának minősülnek, egy lelkes, a magyar tulajdonba került műemlék épületek számát firtató román „nemzetvédő” honatya lépései nyomán a SRI kezdene nyomozni az ügyben…

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.