// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Egy nő többször is feljelentette férjét, de a hatóságok csak most veszik komolyan, hogy az a nyílt utcán verte meg

// HIRDETÉS

Most viszont már a belügyminisztérium is kiküldte az ellenőrző testületét Besztercére.

Lucian Bode belügyminiszternek személyesen kellett beavatkoznia Beszterce-Naszód megyében, miután kiderült: egy nő már több ízben is feljelentést tett a rendőrségen az őt rendszeresen halálosan megfenyegető férje ellen, akitől el is akar válni, a rendőrség azonban a füle botját sem mozdította.

Az eredmény: a férfi a Telcs nevű Beszterce-Naszód megyei településen múlt héten a nyílt utcán támadt rá a nőre, és brutálisan, kíméletlenül addig verte, amíg az a földre került, és végül a járókelőknek kellett lefogniuk.

Az ügy talán még ezzel sem jutott volna olyan szintre, hogy a hatóságok tényleg komolyan vegyék – igaz, az incidens előtt éppen a rendőrségen voltak, de a hatóságok nem léptek semmit –, azonban a férfi történetesen pont a térfigyelő kamerák előtt rontott neki feleségének, így a támadásról felvételek is készültek, amelyek nyilvánosságra kerültek.

A belügyminiszter most közölte: kiküldte Besztercére a tárca ellenőrző testületét, hogy vizsgálják ki, a helyi rendőrség miért nem foglalkozott érdemben a nő panaszaival.

A tárcavezető emlékeztetett: az incidens csupán három héttel az ónfalvi (Oneşti) tragédia után történt, amely során egy lakásából kilakoltatott férfi túszul ejtette a lakás felújításán dolgozó két gyanútlan munkást, majd halálra késelte őket – úgy, hogy a rendőrség az ajtó előtt állt.

A miniszter szerint a két ügy között az a hasonlóság, hogy korábban már a késelő is a nyilvánosság előtt fenyegetőzött, de a hatóságok ezt sem vették komolyan.

Ezen incidens miatt elrendelte, hogy a rendőrség vizsgáljon ki minden olyan korábbi feljelentést, illetve fenyegetést, amely erőszakos cselekményt vetíthetett előre.

A besztercei incidens 21 éves áldozatát egyébként kórházba kellett szállítani, 32 éves férjét pedig őrizetbe vették.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro