// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Egy nackó törpepárt kifakadt: antikrisztusi erők ássák alá az ortodox húsvétot!

// HIRDETÉS

Innen pedig tálcán kínálja magát a következtetés: Klaus Iohannis államelnök maga az antikrisztus.

A helyzet: két nappal ezelőtt Marcel Vela belügyminiszter úr különbékét kötött a román ortodox egyházzal a húsvéti időszakra, egyben utcára invitálta az ortodox hívőket, menjenek csak szépen templomba. Aztán Klaus Iohannis államelnök közbelépett, mire Vela úr gyorsan felmondta a különbékét, ha már a tyúkszemére léptek.

Nyilván, ennek nem örül senki hívő, ez természetes. De ha szükségállapot van, akkor a szabályokat be kell tartani. Vannak azonban, akik nem így gondolják. Emlékeznek még a George Simion nevű egyénre? Tudják, aki tavaly azzal töltötte meg a mioritikus médiateret, hogy őt a székelyek megverték, amikor bandájával kollégáival elment az Úzvölgyébe, hogy rákérdezzen, hogy merték szemeteszsákokkal letakarni a román hősök keresztjeit.

Ez az alak időközben (véletlenül vagy sem, épp tavaly december elsején) alapított egy nacionalista törpepártot, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség (Alianța pentru Unirea Românilor, AUR, vagyis „Arany”) nevet viseli. És azóta kábé egy kukkot se lehetett hallani róla. Na de most, hogy Iohannis elnök beleköpött az ortodox húsvéti levesbe, az aprópárt hirtelen aktivizálta magát, mégpedig az alelnök, bizonyos Claudiu Târziu úr személyében. Ez az úr készített egy igen patetikus videót arról, hogyan tiporják lábbal bizonyos körök az ortodox románok hitét, illetve húsvéti érzelmeit. Pedig az ortodox egyházzal kötött egyezség csak annyit jelentett volna, hogy az ortodox hívők szépen elmennek a templomba és vagy a temetőbe. (Vajon hány ember tódult volna az utcákra?)

Na de ami jó, azt el kell pusztítani, így a pártalelnök úr. Az említett obskúrus körök (természetesen baloldaliak) brutálisan és hisztérikusan közbeléptek, hogy térdre kényszerítsék a román ortodox egyházat. Bezzeg a Németországba utazó vendégmunkások esetében volt megoldás. Csak a román ortodox hívők esetében nincs!

Beszéde végén az úr felszólít minden ortodox keresztényt, különös tekintettel az állami struktúrában munkálkodókra, hogy ne engedjenek a román államelnök, továbbá az antiklerikális és antikrisztikus körök által kifejtett nyomásnak. Most hirtelen elképzeljük Iohannis urat, mint antikrisztust. Aztán meg elgondolkodunk azon, hogy ez a felhívás mennyiben meríti ki a tömegek lázítása fogalmát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro