// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Egy mélyromán politikus felmosta a földet Vlagyimir Putyinnal!

// HIRDETÉS

De csak a jó ügy érdekében: nehogy a pannóniai síkság vademberei kitépjék az erdélyi szívet a román nemzet szent testéből.

Emlékeznek még a Ninel Peia nevű úriemberre? Tudják, aki minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a Corneliu Vadim Tudor halálát, illetve Gheorghe Funar ősi dák ezoterikus dimenzióba való átlényegülését követően ne haljon ki az igazi, autohton vadromán politikai lélek a mioritikus hazában. Itt közöltünk róla remek jellemrajzot, itt pedig beszámoltunk arról, hogy új pártot indított, néhány igazán kiváló úriember társaságában.

Na, ez a derék Peia úr a minap tollat ragadott, végigfuttatta kezét a papíron, s levél lett belőle. És ki a levél címzettje? Hát, nem kisebb személyiség, mint maga Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke. S hogy miről szól a levél?  Bevalljuk őszintén: leírhatatlan. Ezért úgy döntöttünk, mindenféle magyarázat nélkül, teljes egészében közöljük. Tessék (azért egy zsebkendőt érdemes kézügyben tartani, ha netán sírva fakadnának a röhögéstől):

„Tisztelt Putyin úr, az ön politikai elődei, hol vörösebbek, hol fehérebbek, úgy gondolták, le lehet szakítani a kis román testvér egyik lábát, egy olyan rátermett lábat (ezen kicsit eltöprengtünk, mármint, hogy milyen lehet egy rátermett láb), mint Besszarábia, majd pedig az egyik kezét is le lehet vágni, a mi drága Bukovinánkat, amely egyáltalán nem szükséges zálogként ott van ortodox testvéreinknél. Később, amikor hivatalosan is testvérekké váltunk a sarló és kalapács jegyében, a ti nagy politikusaitok (a levélíró ösztön- és véletlenszerűen váltogatja az önözést a tegezéssel) úgy gondolták, jót tenne nekünk egy kis éheztetés, és eltulajdonítottátok a Kincset, mint egy kikényszerített ajándékot.

Szép kis ortodox testvériségben voltunk, Putyin úr.

Ma, a tegnapi idióták utódai, új ruhát öltött idióták folytatni akarják a sátáni elnyomást, késleltetvén a fent említett ortodox kötődés jogszerű működtetését.

Putyin úr, ön hittársak gyilkosait táplálja.

Szabaduljon meg a sátáni idiótáktól, Putyin úr, az oroszok megérdemlik, hogy megismerjék a román ortodox lelket, ahogy mi is az orosz pravoszláv lelket.

És ezekkel az idiótákkal e dolog soha nem valósítható meg.

Nem csodálkoznék, ha ezek a gazemberek arra készülnének az új európai Németország árnyékában, hogy kedvükre tegyenek a pannóniai síkság vadembereinek és, miután elragadtátok kisebb testvéretek egyik kezét és egyik lábát, most megpróbáljátok kitépni a mellkasából az erdélyi szívet, eltávolítván Erdélyt a szent testtől. Hogy csak a Román Föld lelkével maradjunk.

Nem csodálkoznék, nagy testvér, nem csodálkoznék, ha egy ilyen mocskos terv főne az ön fülébe mérget csöpögtető idióták démoni fejében.

Így aztán tisztességesnek tűnik nekem, hogy a mi mennyei atyánk nevében arra kérjelek, Putyin úr, hogy szabadulj meg a Tisztátalannak felesküdött idiótáktól, akik önt is a román nemzet, Oroszország kisebb testvére hóhérává akarják változtatni.

Még nem késő, nekünk, nektek, az ortodoxiának. Ámen!

Ninel Peia – A Román Nemzetség Párt elnöke”

Hát így. szép hétvégét kívánunk!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre
Krónika

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre

Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro