// 2026. március 17., kedd // Gertrúd, Patrik

Duşa már megint zászlótörvényt fabrikál

// HIRDETÉS

A román politikusok egy részénél kezd kórossá válni a zászlófetisizmus.

Komolyan mondjuk: már unjuk, hogy egyre több olyan román politikusi kezdeményezésről kell beszámolnunk, amely nyíltan vagy burkoltan a magyar közösség ellen irányul, de a termés bőséges, elmenni meg nem lehet mellette.

Most éppen Mircea Duşa, a Hargita megyében képviselői mandátumot szerzett védelmi miniszter nyújtott be olyan törvénytervezetet, amely mandátumvesztéssel sújtaná azon helyi választott elöljárókat, akik nem hajlandóak akárhova kitűzni a román nemzeti zászlót, vagy a román trikolór színeiben pompázó szalagot viselni megemlékezéseken, ünnepségeken, nyilvános rendezvényeken és házasságkötésekkor.

A helyi elöljárók jogállását rögzítő törvényhez benyújtott módosítás indoklásában Duşa kifejti, hogy mindezen kihágásokat ugyan jelenleg is szankcionálja a törvény, de bagatellnek tartja, hogy csupán 2500-tól 5000 lejig terjedő pénzbírsággal sújthatók.

Úgyhogy most azzal súlyosbítaná a szankciót, hogy megvonná a polgármesteri mandátumot egy, a polgárok által megválasztott elöljárótól csak azért, mert nem pompázik lépten-nyomon piros-sárga-kékben.

A miniszter szerint az is bizonyítja, hogy a jelenlegi szankció nem elegendő, hogy a közelmúltban is előfordult: egyes hatóságok nem tettek eleget a zászló kitűzésére vonatkozó kötelezettségüknek.

Mi pedig nem tudunk nem arra gondolni, hogy arra céloz, amikor Sepsiszentgyörgy önkormányzata nem engedett soviniszta román szervezetek provokatív akciójának, és nem hagyta, hogy visszarakják a városháza tornyára a megszálló román csapatok által 1944-ben kitűzött, a magyarok feletti uralmat jelképező román zászlót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét
Krónika

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro