// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Drogok után „szimatoló” tanárok, román-magyar szolidaritást ellenző kormányfőtitkárság, csőd a csokigyárban – napi hírmix

// HIRDETÉS

Lássuk, mekkora mozgás volt a csütörtöki hírhorizonton.

Drogellenes harc a sulikban: pedagógusokat is kiképeznek a „szimatolásra”

Már az Országos Kábítószer-ellenes Ügynökség (ANA) sem győzi felhívni a figyelmet arra, hogy a drogfogyasztás egyre nagyobb problémát jelent a fiatalok körében – egy tavalyi felmérés szerint a fiatalok mintegy 43 százaléka hozzájutott már valamilyen tudatmódosító szerhez –, s a helyzet egyre csak durvul. Az ANA vezetője például arról beszélt szerdán a képviselőház oktatási szakbizottságában, hogy egyes bukaresti iskolákban már a tantermekben is lazán rágyújtanak egy füves cigire, aztán füstölőpálcikával próbálják leplezni a dolgot.

Erre fel Kallós Zoltán oktatásügyi államtitkár ma bejelentette, havonta 40 pedagógust fognak kiképezni arra, hogy észrevegyék a drogfogyasztásra utaló jeleket, s amennyiben a diák viselkedése furának tűnik, forduljanak az illetékes hatóságokhoz. Az egyelőre nem világos, hogy ez a tanfolyam mikor kezdődik el, de az már biztos, hogy az egészségügyi, az oktatásügyi és a belügyminisztériummal közösen zajlik majd egy nagyobb szabású drogprevenciós program keretében.

Nem tetszik a román-magyar szolidaritás a kormányfőtitkárságnak?

Marian Neacsu kormányfőtitkár menesztését kérik a kormányfőtől a December 15. – A román-magyar szolidaritás napja elnevezésű egyesület kezdeményezői, amiért a kormányfőtitkárság elutasította a bejegyzés előtt álló civil szervezet névválasztását. Az egyesületet amúgy a rendszerváltás 32. évfordulóján, 2021. december 15-én jelentette be Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, de a kormányfőtitkárság megakadályozta a bejegyzés első lépését – erre Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista, Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke és Szilágyi Zsolt, Tőkés László korábbi kabinetfőnöke hívta fel a figyelmet csütörtökön, írja az MTI.

A kormányfőtitkárság amúgy azt kifogásolta, hogy az elnevezésben december 15. szerepel, ezt pedig azzal indokolta, hogy a romániai köztudatban 1989. december 16. él a forradalom kezdőnapjaként, így más dátum félreértésre adhat okot, így erre hivatkozva névváltoztatást kért. A kezdeményező szerint viszont a „cenzorokat” valójában a „román-magyar szolidaritás” kifejezés zavarja, ezért az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordultak, és bírósági feljelentést is tettek, a Bukaresti Táblabíróság azonban megalapozatlannak ítélte kérésüket.

A csőd szélére került az ország egyetlen (még) hazai kézben lévő csokigyára

Nehéz helyzetbe került és akár be is zárhat az ország egyetlen olyan csokoládégyára, amely teljesen egészében román tulajdonban van. A nagybányai Galacticról van szó, amely fizetésképtelenné vált – ezt ma fogadta el a bíróság –, de a tulajdonosa korábban azt nyilatkozta, a csődvédelmi eljárás során majd megpróbálja törleszteni az adósságait, de nem zárná be a gyárat, inkább a talpra állításán töri a fejét. A vállalkozás amúgy 25 éve működik, és akkor érte el a csúcsteljesítményét, amikor évente kétezer tonna csokit gyártott le, és több mint 80 különböző terméket dobott ki a piacra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro