// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Dan Tanasának ismét összejött: nem úszta meg a pénzbírságot Csíkszereda polgármestere

// HIRDETÉS

Ráduly Róbert hiába érvelt azzal, hogy a szolgálatos jelentgető egyesülete törvénytelenül működik.

A történet onnan indul, hogy a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezésére Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert tavaly arra kötelezte a bíróság, hogy naponta fizesse be a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget késlekedésért, mert elmulasztotta a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett székely- és városzászlók eltávolítását egy jogerős bírósági ítélet nyomán.

Az elöljárónak így 75 130 lejt kell befizetnie, mivel a bíróság a 2017. október 20. és 2018. május 22. közötti időszakot számította a bírság értékének meghatározására. Ráduly Róbert azonban perújrafelvételt kezdeményezett tavaly novemberben, a keresetében pedig arra mutatott rá, hogy a szolgálatos feljelentő egyesülete törvénytelenül működik, így nem is perelhetne.

A polgármester rámutatott: az egyesület igazgatótanácsának kétéves mandátuma, amely saját alapszabálya szerint a végrehajtó szervének számít, időközben lejárt. A bíróság azonban ezt kedden elutasította, így Ráduly Róbertnek ki kell fizetnie a kirótt pénzbírságot – tájékoztatott a Székelyhon hírportál. Persze nem ez az egyetlen per, amit a fáradhatatlan perelőember Ráduly ellen indított, a többi folyamatban van. 

Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy Árus Zsolt gyergyószentmiklósi civil jogvédő hasonló okokra hivatkozva kezdeményezte az ADEC felszámolását, erről itt írtunk részletesen.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix
Főtér

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro