// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Nahát! Úgy néz ki, törvénytelenül működik a perelőbajnok Dan Tanasă egyesülete

// HIRDETÉS

Árus Zsolt legalábbis ezt állítja, és kezdeményezte az ADEC felszámoltatását.

A gyergyószentmiklósi civil jogvédő szerint egyértelmű, hogy Dan Tanasă törvénytelenül indít pereket a magyar szimbólumok ellen, mivel az általa vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) jogszerűtlenül működik. Árus Zsolt a Főtérhez eljuttatott közleményében azt írja: 

  • az ADEC-et 2014 júniusában jegyezte be Tanasă és az egyesület nyilvános alapszabálya szerint vezetőtanácsának mandátuma két év, ellenben azóta nem választottak új vezetőtanácsot;
  • 2016 júniusa óta tehát az egyesület hivatalosan elnök nélkül működik, ehhez képest Tanasă azóta is elnökként jegyzi az ADEC iratait;
  • A vonatkozó jogszabály szerint egy egyesület megszüntethető, ha nincs törvényesen megválasztott vezetősége;

Árus Zsolt arra is rámutatott, hogy az ADEC írásban rögzített céljai és tevékenysége köszönő viszonyban sincsenek egymással. Márpedig a bíróság akkor is felszámolhat egy egyesületet, ha az általa követett cél nem egyezik meg azzal, amiért egyáltalán megalakult.

A gyergyószéki aktivista Bukarest 3. kerületének bíróságán kérte az ADEC felszámolását. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro