// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Csúszópénz helyett egy kedves pillantással is meghálálhatjuk orvosunk munkáját, mondja az államtitkár

// HIRDETÉS

Adriana Pistoltól megkérdezték, mit tesz az egészségügyi minisztérium a rendszerbeli korrupció felszámolása érdekében. Erre kaptunk tőle pár igazán hasznos tanácsot.

Csak kuncogtunk azon, amikor az egészségügyi minisztérium 2019-ben bejelentette, totális, megsemmisítő harcot indít a rendszerbeli korrupció ellen, aztán láthattunk néhány gagyi próbálkozást is, és elég hamar kiderült, hogy Románia egyik kulturális sajátosságával egyhamar nehéz lesz leszámolni.

A téma azóta többé-kevésbé rendszeresen előkerül ilyen-olyan sajtótájékoztatók alkalmával, s ezúttal Adriana Pistol, az aktuális egészségügyi államtitkár következett, hogy mondjon valamit, ha már arról kérdezték, hogyan lehetne végre megszüntetni a „borítékos rendszert” a kórházakban.

Erre Pistol asszony azt tudta mondani, hogy azt tanácsolja a pácienseknek, ne adjanak csúszópénzt az orvosoknak, mert ettől nem kapnak jobb ellátást. Tényleg ezt mondta. Aztán beismerte, nincs túl sok konkrét információja a jelenséggel kapcsolatban, majd hozzátette, ő is úgy érzi, ezt a fajta mentalitást nagyon nehéz lesz „kigyomlálni” a társadalmi berkekből.

A legszebb gondolatokat viszont a végére hagyta: „A hálát egy kézfogással, egy kedves pillantással is ki lehet fejezni, ami mindennél többet jelent”.

Na ezt majdnem megkönnyeztük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.