Az EMNP új elnöke szerint nem szakad a néppárt, sőt, megújulásra készül, újra megerősítené a nemzeti tábort az MPP-vel közösen és az RMDSZ helyett is aggódik amiatt, hogy a román pártok egyre több magyart tudnak megszólítani.
Nincs itt semmi látnivaló: bár a múlt heti nagyváradi kongresszuson Csomortányi Istvánt úgy választották meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) új elnökévé, hogy egyetlen szavazattal győzte le kihívóját, Soós Sándort, az új pártelnök szerint a látszat ellenére szó nincs arról, hogy az alakulat két táborra szakadt volna.
Az ország legfiatalabb pártvezetőjének számító 36 éves Csomortányi szerint csupán arról van szó, hogy
a szervezet tagjai ehelyett inkább az EMNP megújításával, a szövetségesekkel való szorosabb együttműködéssel és a jövő évi helyhatósági választásokra való felkészüléssel kívánnak foglalkozni.„Persze dolgozni fogok azon, hogy csírájában elfojtsam a regionális ellentétek szítására irányuló kezdeményezéseket” – zárta rövidre a pártelnök.
Sajnálja viszont, hogy a múlt heti elnökválasztás után Soós Sándor „türelmetlen volt, és inkább a sajtónak mondta el”, hogy nem tekinti érvényesnek a szavazás végeredményét. Csomortányi a leadott 170 voksból 84-et gyűjtött össze, míg az ellenjelöltre 83-an szavaztak, de Soós Sándor szerint az új elnök nem kapta meg a szavazatok egyszerű többségét.„Úgy tűnik,
A véleményütköztetés nem a gyengeség, hanem a valódi demokrácia jele.
A szervezet jogászai megvizsgálták az ügyet és kimondták az elnökválasztás eredményének az érvényességét, beszéltem a területi szervezetek vezetőivel is, akik megerősítettek” – mondta az új elnök, aki lezártnak tekinti ezt a vitát, annak viszont kifejezetten örül, hogy a pártkongresszus „konstruktív jellegű, szikrázó viták” helyszíne volt.
Csomortányi István elismeri azt, hogy nincs könnyű helyzetben a pártja, hiszen amellett, hogy meg kell újulnia,
Bízik abban, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) élén történt változás segíti a két alakulat közeledését – mint fogalmazott, az együttműködés „már kibontakozóban van” –, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs pedig már megbeszélésre is hívta az EMNP vezetőjét.
Az RMDSZ-el való viszonyt már nehezebb lesz normalizálni, hiszen – mint mondta – a koalíciós lista állítására vonatkozó EMNP-s javaslatot egyszerűen figyelmen kívül hagyta a szövetség, de nem kért az MPP ajánlatából sem, úgy véli,
Amúgy arról még nem döntöttek, hogy a néppárt mire biztatja támogatóit az európai parlamenti választásokon, azt viszont sajnálják, hogy az autonómiatörekvéseket támogató Sógor Csaba nem kapott befutóhelyet az RMDSZ-es jelöltlistán.
Csomortányi megállapította, észre kell venni, hogy
Félő, hogy feloldódni látszik az etnikai szavazás, miközben az elmúlt 30 évben félmillióval apadt az erdélyi magyarság lélekszáma, „ezért sem jó válasz az, hogy az RMDSZ minden idők legegyszínűbb pártlistájával készül az EP-választásokra”.
Az elnöki stafétát átadó Szilágyi Zsolt – aki szintén jelen volt a kolozsvári sajtótájékoztatón – úgy fogalmazott, az RMDSZ-nek egyedül kell viselnie a következményeit annak, hogy a lemondott a néppárt és a polgári párt szavazóiról. „A rendszerváltás óta úgy telt el 30 év, hogy a kitűzött célokból nagyon kevés teljesült, ezért kell újraszerveződnie az erdélyi magyar politikának, ennek pedig az első lépése az, hogy egyenrangú partnerként tekintsünk egymásra, és ismét asztalhoz üljünk, hogy meghatározzuk azt a bizonyos erdélyi magyar nemzeti minimumot” – jegyezte meg. Szilágyi egyébként a külügyi és nemzetpolitikai kabinet vezetőjeként folytatja a pártban,„a régi barátaim barátjaként”.
Szilágyi Zsolt és Csomortányi István, a folytonosság hívei.
Csomortányi István kérdésünkre elmondta még, a kedvezőtlen tényezők ellenére a Néppárt – bár nőni nem tudott – megőrizte a helyi szervezeteinek a számát, Erdély két megyéjét leszámítva mindenhol van aktív területi szervezetük, és az a céljuk, hogy a jövő évi helyhatósági választásokon minden olyan településen jelölteket állítsanak, ahol a helyi szervezetek ezt jónak látják.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.