// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
elszúrtuk?

Csak rontjuk a statisztikát: Romániát és Bulgáriát leszámítva az EU már egész jól áll(na) oltásügyben

Összességében az EU-s tagállamokban élő felnőttek 70 százaléka már immunizálta magát. Nálunk ennél sokkal lehangolóbb a helyzet.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kedden bejelentette, hogy az Európai Unió felnőtt lakosságának 70 százaléka már teljesen immunizálódott a koronavírus ellen, vagyis mindkét dózist felvette a kétdózisú oltásokból. Ez körülbelül 250 millió beoltott állampolgárt jelent. Az EB vezetője megköszönte mindenkinek, aki ezt lehetővé tette, de egyben azt is hangsúlyozta, hogy a járvány még nem ért véget, így még több beoltott emberre van szükség, hogy visszatérhessenek a dolgok a régi kerékvágásba. Ezt nyilván azért mondta, mert a tagállamok oltottsági aránya nem egyforma: van ahol nagyon jól állnak, de vannak országok, amelyek csak rontják a statisztikát. Utóbbi kategóriába tartozik például Románia és Bulgária. Bulgáriában a felnőtt lakosságnak mindössze az egyötödét, míg Romániában mintegy 30%-át sikerült eddig beoltani. Eközben Máltán már a lakosok 90, Írországban és Portugáliában több mint 80, Franciaországban pedig több mint 70 százaléka vette fel a vakcinát. Még Horvátország, Lettország, Szlovénia és Szlovákia is jócskán elhúzott mellettünk, hiszen a lakosaik mintegy felét már immunizálták. Ennek a nagy hanyagságnak valószínűleg az lesz a következménye, hogy az összes tagállam vörös listára tesz minket, vagyis megint roppant bonyolulttá válnak a külföldi utazások, karanténokkal, tesztekkel és egy rakás egyéb kellemetlenséggel megspékelve. A 4. hullám nehézségeiről nem is beszélve.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro