// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Csak a kórházi folyosókon jut már hely az intenzív terápiára váró betegeknek (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Bár a nyilvánosságra kerülő felvételek Bukarestben készültek, az országban bárhol máshol is készülhettek volna – ismerik el rezignáltan az orvosok.

A keddi járványjelentésből is láthattuk, hogy enyhe mérséklődés állt be a napi esetszámokat illetően, az intenzív terápiás osztályok viszont továbbra is maximálisan telítettek, és nagyon sok az elhunyt is. Azt pedig az előző tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a korlátozó intézkedések fokozatosan éreztetik hatásukat, először a napi esetszámok csökkennek, majd idővel a kórházi kezeltek számában is meglátszik a csökkenés.

A múlt hét folyamán még azt nyilatkozták a romániai járványkezelés fejesei, hogy akinek nem jut hely az intenzív terápián például Bukarestben, azt átszállítják a környező megyék kórházaiba, és ez így volt eddig is. A most nyilvánosságra kerülő felvételek viszont nem egészen ezt igazolják (vagy csak egyszerűen az van, hogy átléptük már azt a szintet is). A folyosók kényelmetlen székein nyomorgó, oxigénpalackra kötött emberek, és a köztük láthatóan fáradtan bóklászó orvosok lehangoló képe nem azt a benyomást kelti, mintha ezeket az embereket a közeljövőben elszállítanák.

A Matei Balș Járványtani Intézet orvosa, Adrian Marinescu szerint amíg a fővárosban napi szinten 1500 körül mozog az új betegek száma, 20 százalékuk légzéstámogatásra szorul, világos, hogy nincs elegendő hely – ez független attól, hogy hétköznap vagy hétvége van, illetve attól, hogy az orvosok mit tudnak tenni egy nap alatt. Ha egy páciensnek nem sikerül helyet biztosítani a szalonokban vagy az intenzív terápián, akkor is megkapják az ellátást, oxigénre is kötik őket, akár az ügyeletes orvosok termében. Ez a valóság ezeken a napokon, és ez a helyzet nem csak a Balş-ban áll fenn – tette hozzá az orvos. Az ügyeletes orvosok akár 30 esetet is felügyelnek ilyen keretek között, miközben az ágyak száma 19, maximum 20.

Egyébként a felvételt készítő páciens sem rosszindulatból tette közzé, hogy milyen körülmények uralkodnak a kórházban, hiszen elismeréssel szólt az orvosok erőfeszítéseiről, csak meg akarta mutatni a realitást.

A bukaresti Marius Nasta Intézetben sem sokkal jobb a helyzet. Beatrice Mahler menedzser szerint mintegy 60 súlyos esettel foglalkoznak a kórtermekben, ezeknek a betegeknek az ellátása teljesen másképpen zajlana az intenzív terápián, ahol több odafigyelést kaphatnának. Mindent megtesznek értük, de ez mégsem ugyanolyan, mintha az ATI-n lennének – magyarázta az orvos, aki szerint az elhalálozási számok növekedése a legaggasztóbb. Arra utalt, hogy a súlyos állapotban lévő betegek túl későn jutnak ellátáshoz. Ha ez így folytatódik, a december egy olyan hónap lesz, amikor nagyon sokat fogunk sírni, fogalmazott.

Bukarestben összesen 120 ATI-s ágy van, jelenleg az összes foglalt. Ha fel is szabadul egy, azonnal elfoglalják. Országos szinten 1428 férőhely van, de ez a szám nap mint nap változik.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) e heti összesítése szerint a halálesetek 29,2%-a Bukarestben, valamint Konstanca, Prahova, Szeben és Bihar megyében történt, míg a fertőzések 33,3%-át Bukarestben, illetve Kolozs, Konstanca, Iaşi és Brassó megyében jegyezték. Az elhunytak 83,5 százaléka 60 éven felüli volt, 59,2 százalékuk férfi. A koronavírus miatt eddig elhunytak 95,3%-ának volt még legalább egy nyilvántartott betegsége.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro