Mert nem engedélyezte a 16 fős osztály beindítását.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szerdai döntésében megrovásban részesítette a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, mivel az korábban nem engedélyezte, hogy az Apáczai Csere Jénos Elméleti Líceumban 16 fős képzőművészeti ötödik osztály induljon a jelenlegi tanévben – tudta meg a maszol.ro Asztalos Csabától, az intézmény elnökétől.
A CNCD ezzel igazat adott annak a 26 tiltakozó apáczais szülőnek és a számukra jogi tanácsadást biztosító AGFI csoportnak (Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért / Advocacy Group for Freedom of Identity), akik januárban feljelentették a tanfelügyelőséget.
Az Apáczai líceum a 2016-17-es tanév előtt kérvényezte egy újabb, képzőművészeti 5. osztály indítását a Kolozs megyei tanfelügyelőségnél, amit a tanfelügyelőség indoklás nélkül visszautasított. Ezután az iskola Király András oktatási államtitkárhoz fordult levélben, aki nem nyújtott megoldást a helyzetre.
A szülők arra hivatkoztak, hogy az oktatási törvény és az új osztályok elfogadására vonatkozó szabályozás szerint minimum 12 tanuló szükséges egy új osztály indításához. Az idei tanév előtt kérvényeztek és hagytak jóvá a kolozsvári Romolus Ladea Képzőművészeti Líceumban két 5. osztályt 17 és 18 tanulóval, illetve az Octavian Stroia Dráma és Koreográfia Líceumban egy induló 4. osztályt 12 tanulóval – jelezte korábban az AFGI.
A CNCD-hez fordult szülők álláspontja szerint Valentin Claudiu Cuibus megyei főtanfelügyelő rosszhiszeműsége egyértelmű, hiszen magánbeszélgetéseken többször kifejtette, hogy a magyar tanulók nyugodtan jelentkezhetnek a román tannyelvű Romulus Ladeába is.
Miután az iskola nem kapott engedélyt a képzőművészeti osztály elindítására, összevont osztályt indítottak, a törvény által meghatározott 30 fős felső létszámhatár fölötti 32 fővel, normál tanrenddel.
A diszkriminációellenes tanács most megállapította, hogy a tanfelügyelőség diszkriminálta a magyar diákokat, a megrovásban pedig azt javasolja, hogy a megyei intézmény a jövőben közelítse meg másként a kisebbségi oktatás kérdését.
A tanfelügyelőség óvást nyújthat be a döntés ellen.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.