// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Szép új világ

Bumm, bezártak egy nagy kiállítást, mert megsértődött egy volt miniszterelnök…

// HIRDETÉS

… irtó rövid ideig tartott a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség tenyérjóslás-projektje… és egy polgármester elvitt pár bölcsőt meg ajtót egy óvodából a saját panziójába.

Egyik napról a másikra bezárták egy kiállítást Románia egyik legnagyobb múzeumában, mert Adrian Năstase megsértődött

Ugye, ez már a második múzeumos-bezárós sztori igen rövid időn belül. A Főtér is írt arról a meglehetősen furcsa ügyről, melynek során a tavaly október 30-án síppal-dobbal-művelődési miniszter asszonnyal megnyitott kolozsvári lapidáriumot másnap meghatározatlan időre bezárták, mert… nos, javítgatni kellett. Mert... úgymond, a tárlat nem tartalmazott elég római leletet, bár ezt hivatalosan senki soha nem fogja nyíltan vállalni.

Nos, eltelt két hónap és tessék… pár nappal ezelőtt kirobbant az újabb botrány, ezúttal Románia egyik legnagyobb múzeumában, a bukaresti Nemzeti Művészeti Múzeumban. Pedig minden szépen, normálisan indult ott is: összehoztak egy valóban fontos kiállítást. Victor Brauner romániai születésű zsidó szürrealista festő (és író) műveiből állt össze a tárlat. Ahol többek közt kiállítottak néhány, Andrian Năstase volt miniszterelnök (és nagy műgyűjtő) magángyűjteményéből származó darabot is. Igen ám, de robbant a bomba: több műkritikus, szakember jelezte, nagyon alapos a gyanú, hogy azok a munkák hamisítványok.

És erre mi történt? Adrian Năstase – tudjuk, az a volt miniszterelnök, aki több korrupciós ügynek is főhőse volt, (a hírek szerint ügyesen megjátszott) öngyilkossági kísérlettel próbált megmenekülni a dutyi elől, sikertelenül –, szóval ez az úriember írt egy sértődött bejegyzést a blogjára, miszerint mocskos médialincselés áldozata lett, amiért is ő biza fogja és hazaviszi a kiállítás idejére átadott Branuer-munkákat. És kész.

Ilyenkor pedig a múzeum, a kiállítás kurátorai mit tehetnek? Hiszen ha levesznek pár munkát a falakról, megbomlik az összkép. A vezetőség úgy határozott, február hetedikéig bezárják a tárlatot és atrendezik az egész anyagot. Mit is mondjunk erre: szép. És remélhetőleg még szebb lesz. Hogy az ominózus munkákról kiderül valaha, valódiak-e vagy sem, azt csak az Isten tudná megmondani.

Irtó rövid ideig tartott a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség tenyérjóslás-projektje

Beszámoltunk róla: a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség 2500 eurót fizetett egy olyan készülékért, amely a diákok tenyeréből olvasva irányítaná a pályaválasztásukat. Szürreálisnak tűnhet a dolog, ám a technológia úgy rohan, hogy hamarosan azt is a fentihez hasonló varázskütyü mondhatja meg, kivel ajánlatos tartós kapcsolatot létesítenünk és kivel nem.

Na de: minden ilyen – igen futurisztikus és előremutató – innováció esetén fennáll a veszélye annak, hogy beleszólnak a „vaskalaposok”, akik nem hisznek a jövőben. Ezúttal a Babeș–Bolyai Tudományegyetem pszichológia karának dékánja játszotta el a „vaskalapos” szerepét. Méghozzá igen földhözragadt és egyszerű érvekkel. A dékán úr azt mondta, egy ember lélektani profilja irtó bonyolult dolog. Ahhoz, hogy egy ilyen kütyüvel elég nagy horderejű következtetésekhez juthassanak (mint amilyen egy tini szakmai jövője), picivel talán több adatra van szükség. Mármint arról, hogy valójában mit is tud az a kütyü, és milyen alapon. Mert ha a „tenyérmérés” mögött nem áll tudományosan és kellően megalapozott tudás... akkor bizony az egész nem több szemfényvesztésnél, tesszük hozzá mi, amit a dékán úr nem mondott ki nyíltan.

Szerencsére a tanfelügyelőség tudott olvasni a sorok között, ugyanis két nap se telt el és máris bejelentették: leállítják a programot, amíg kiderül, mennyire eredményesek és relevánsak a kütyü által végzett mérések. Köszönjük szépen a megértést, a fiatal generációk jövője nevében is!

És ha már így alakult, az USR gyorsan felszólította a tanfelügyelőség vezetőjét, mondjon le. Persze jó kérdés, miért csak most, hiszen a USR szerint jó hosszú az illető bűnlajstroma. Ha, hogy most van választási év, és a fő-fő tanfelügyelő történetesen PNL-s.

Egy polgármester elvitt pár bölcsőt meg ajtót egy óvodából a saját panziójába

Megint csak azt tudjuk mondani a totál abszurd esettel kapcsolatban: tessék megnyugodni, az eset nem nálunk, Erdélyben történt, hanem valahol messze, délen. Pontosabban: a Buzău megyei Gura Teghii községben. Ott is van polgármester, mint bárhol máshol. Az a neve, hogy Gheorghe Micleru. Eddig nincs is semmi baj. Azzal sincs baj, hogy Micleru úrnak van egy panziója is a környéken. Ugye, a polgármester intézi a köz ügyeit, a panziótulajdonos meg tárt karokkal fogadja a szállóvendégeket.

Ez történik normális esetben. Na de mi történik, ha belóg a képbe a kis mioritikus abszurd? Hát például az, hogy a polgármester úr kapja magát, intézkedik, mire valakik besétálnak a községi óvodába, felkapnak két bölcsőt és pár jópofa ajtót és átviszik a polgármester úr panziójába. Mert ott is szükség van rájuk, értse meg a világ. És ez nem vicc.

Na de a dolog kiderült. És az ügyészség vizsgálódni kezdett. És (bár feltehetően alig hittek a szemüknek) azt látták, hogy a dolog valóban megtörtént. Innen pedig nem volt más megoldás: Micleru mestert előzetes letartóztatását kérték, mégpedig sikkasztás, minősített lopásban való bűnrészesség vádjával, többek között.

Hogy a bölcsők és ajtók sorsa mi lett, arról nincs hír, de feltehetően visszakerültek az óvodába.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS