// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

„Tanulhatunk tartást”: iraki keresztényeket látogatott Böjte atya

// HIRDETÉS

Megrázó élményekről számolt be közel-keleti látogatását követően a dévai ferences szerzetes.

Sajgó Csaba jezsuita szerzetes, Hölvényi György európai parlamenti képviselő, valamint a Duna World tévécsatorna stábja társaságában május 6. és 9. között Irakba látogatott Böjte Csaba, aki tapasztalatairól a Magyar Kurír katolikus lapnak nyilatkozott. Mint elmondta: a ferenceseknek mindig a legkisebbeket kell meglátogatniuk, melléjük kell odaállniuk, és jelenleg nem nagyon van kisebb az üldözött keresztényeknél.

Böjte és társai négy napot töltöttek az Iszlám Államtól visszafoglalt területeken, jártak Moszul (az egykori Ninive) felszabadított elővárosaiban is – magába a városba nem mentek be, ott még dúl a háború. Többnyire asszír és káld keresztényeket látogattak meg, de jártak menekült muszlim családoknál is, voltak a kurdok lakta Erbíl környéki menekülttáborokban.

Csaba testvér érzékletes példával szemlélteti a pusztítás és az annak nyomán bekövetkező menekülés mértékét. Moszulban és környékén nagyjából annyi ember élt korábban, mint a Székelyföld jelenlegi lakossága, mintegy 6-700 ezer lakos. Néhány nap alatt ezt a tömeget elüldözték onnan, gyakorlatilag a teljes lakosság – mint egy „embercunami” – átvonult Erbílbe. „Elképzeltem, hogy olyan ez, mintha az egész Székelyföld bezúdulna Kecskemétre vagy Szegedre érsekestül, mindenestül” – fogalmazott Böjte.

Ő maga is misézett, áldoztatott az ottani gyülekezetekben: három városban tartottak szertartást, és mindhárom helyen olajfacsemetéket áldottak meg és adtak át a visszaköltőző családoknak. „Az asszír ortodox pátriárka elmesélte, hogy az egyik papját családjával együtt kirángatták a ház elé, lelőtték, lelocsolták benzinnel, és felgyújtották. Két nappal később tudtak csak odamenni a többiek, úgy találtak rájuk. A pap három ujja össze volt érintve… Mi lehet a válasz erre az erőszakra, gyűlöletre? A főpapok úgy döntöttek, hogy nem az ellenségeskedés, a bosszú útját választják, hanem a békéét” – mondta Böjte atya, akit megdöbbentett, hogy mindennek ellenére mennyien összegyűltek a szertartásokon, mennyien vállalják így is hitüket, milyen életerő van bennük. Úgy véli, tanulhatnánk tartást a sokat szenvedett közel-keleti keresztényektől.

Elmondása szerint az egyházak nagyon sokat segítenek a menekülteknek, nemcsak a keresztényeknek, hanem a muszlimoknak is. Gyűjtés is indult a káld, szír és asszír keresztények megsegítésére, a templomaik újjáépítésére. A szervezetek 250 millió eurót szeretnének összegyűjteni, hogy segítsék a keresztények hazatérését. „Az egyik főpap elementáris dühvel mondta el: Európa védi a pandákat is, ami rendben van, szereti ő is az állatokat, de hogy lehet, hogy őket nem védi meg senki?” – számolt be Csaba testvér, akit megdöbbentett, hogy a nagyvilág mintha nem venne tudomást erről a szenvedésről.

„Láttuk a templom romjait, valamikor itt imádkoztak, énekeltek. Évszázadokat túlélt, és az emberi balgaság áldozata lett… A templomban minden szét volt lőve, az ablakkeret, az ambó tele volt lövésnyomokkal, a hangszerek, a szobrok is… Kalapáccsal szétverték a keresztet. Megrázó látni ezeket a megrongált szobrokat, a szétlőtt templomtornyot. Az asszír katolikusok csodaszép fehér márvánnyal borított székesegyházában még a falat is leöntötték fáradt olajjal, meg is gyújtották, hol megégett, hol csak lefolyt a falakon. Elégett, összetört törmelék félrelapátolva… Golyó az oltárban, az angyalt ábrázoló dombormű szárnyán (…) Az ember itt csak imádkozni tud, a Jóisten áldását kérheti, töltse be az itt élő emberek szívét, töltse be ezt a tájat” – mondta el Böjte Csaba. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro