// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Békétlen ünnep

Brutális: gyerekek kegyetlenkedtek egy hajléktalannal karácsony éjszakáján (VIDEÓval)

A mentális problémákkal küzdő, meztelen férfit megkergették, majd botokkal verték meg, pár óra alatt háromszor.

Már akkor is nehezen találtuk a megfelelő szavakat, amikor pár nappal karácsony előtt két gyerek miatt került az utcára több mint 250 személy Konstancán: a 13 és 15 éves gyerekek addig játszottak a tűzzel, míg felgyújtottak egy autókkal teli alagsori parkolót, aminek a következtében kiégett egy egész tömbház. Az ártalmatlan gyerekcsínynek kissé durva a legújabb eset is, melynek három gyerek a főszereplője. Korukat nehéz megsaccolni a térfigyelő kamera felvételei alapján, de ők sem lehetnek 15 évesnél idősebbek. A három gyerek botokkal támadt rá egy hajléktalan férfira, aki az egyik temesvári piac sorai között töltötte a szentestét. A 40 éves férfit jól ismerik a környéken, tudják róla, hogy mentális problémákkal küzd, gyakran időz a piac körül. A szeretet ünnepén – valószínűleg két kántálás között – a kamaszok botokkal támadtak rá az alvó hajléktalanra, akiről nem lehet tudni, miért volt meztelen. Először éjszaka 3 körül kergették meg, majd 4-kor és reggel 7-kor is visszatértek. Éjszaka a környék lakói, reggel a kereskedők védték meg az áldozatot. A piac térfigyelő kamerái megörökítették a kegyetlenkedést. A helyi sajtó úgy tudja, hogy a hajléktalannak betörték az orrát, és erős ütéseket mértek a mellkasára is. A szemtanúk fontolgatják, hogy panaszt tegyenek a rendőrségen, hogy a három kiskorú ne ússza meg felelősségre vonást. Sejtik, hogy merre laknak az elkövetők, így remélhetőleg hamar kézre kerülnek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro