// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi
vegyesen

Brüsszel adott egy szép taslit a jó tanuló Romániának…

// HIRDETÉS

… a kormányt kirúgják a Victoria-palotából de nem azért, mert béna… és két polgármester beperelte a saját hivatalát, mert szerintük elvették a juttatásaikat.

Brüsszel adott egy szép taslit a jó tanuló Romániának

Emlékeznek még a Blue Air légitársaságra, kedves Olvasók? Tudják, az első román fapados légitársaságról van szó, amely 2004-ben alapíttatott. Hogy aztán eljusson odáig, például, hogy a fogyasztóvédelem 2022-ben kétmillió eurós bírsággal sújtotta, mert egyetlen év alatt több mint 11 000 járatot töröltek, szó nélkül. A járatok törlésének persze megvolt a maguk oka: a cégnek hatalmas adósságai voltak, emiatt aztán zárolták a számláikat. Ez már a vég kezdete volt: 2023 tavaszán hivatalosan bejelentették, hogy a Blue Air fizetésképtelen.

Az Európai Unió, pontosabban az Európai Bizottság már 2020-ban közbelépett: két segítő jobbot is nyújtott a zuhanni készülő légitársaságnak: egyik a koronajárvány okozta károk fedezésére szolgált (28 millió euró), a másik pedig egy 33,84 millió eurós gyorssegély, kölcsön formájában. Ami szép és jó is volt, csak a másik oldalon a román állam vállalta, hogy ha az említett segítő jobbok végül nem segítenek, vagy felszámolja a csődtömeget, vagy egy alapos átszervezést hajt végre. A román állam a második opciót választotta, az alapos átszervezését. És elkészült a terv, aztán frissült, aztán megint frissült, és megint. Közben (2022-ben) az állam visszafizette a kölcsönt, továbbá átvette a légitársaságot (75%-os részvényesként).

Na de az Európai Bizottság 2023 tavaszán elindított egy vizsgálatot: hogy is áll az a sokszor frissített, nagy és mélyreható átszervezési terv? Nos, éppen a pénteki napon érkezett a levél és a tasli Brüsszelből: sehogy nem áll. Az illetékes vizsgálók szerint a Blue Air átszervezése nem hatékony. És nem is megfelelő. És nem is realisztikus. Ez pedig azt is jelenti, hogy a román állam megszegte a vonatkozó európai törvényeket, amikor belepumpálta azt a 33,84 millió eurós gyorssegélyt. Mi a teendő? Hát az, hogy a román államnak vissza kell valahogy szereznie a törvénytelenül elköltött pénzt.

A kormány szóvivője villámgyorsan reagált a taslira: igen, blablabla, tudjuk, megoldjuk… és most jön az érdekes dolog: nagyon reméli, hogy lesz mit visszaszerezni. Szép, mi?

A kormányt kirúgják a Victoria-palotából… de nem azért, mert béna

Pedig igen gyakran eltöprengünk azon, mi lenne, ha ezt a torzszülött kormányt menesztené(n)k. Az igazi dilemma viszont csak ezután jön: jó, menesztik, de vajon kik kerülnek a helyére?

Na de egyelőre ez a probléma nincs terítéken. A viszont igen, hogy a kormánynak otthont adó épület, a bukaresti Victoria-palota, nos, lerobbant. Ha tetszik, az egymást követő kormányok lelakták, no és az idő vasfoga is közrejátszott. Tehát, tatarozni kell. Annál is inkább, mert a Duiliu Marcu építész tervezte épület (1937 és 1944 között építették fel) 2004 óta műemlék, amire külön vigyázni kell.

A dolgot persze, nem fogják elsietni. Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette, hogy a tatarozásnak jövő évben fognak neki, európai pénzből. A munkálatok idején a kormány kap néhány mellékhelyiséget a parlament épületében (tudják, Ceaușescu Bábel-blokkjában, a Nép Házában). Na de addig a kormánynak fel kell készülnie a költözésre. Bár, tekintettel arra, hogy idén parlamenti választások is lesznek, lehet, hogy nem kell készülnie. Mert más lesz jövőre a kormány. Kevésbé béna, például.

Két polgármester beperelte a saját hivatalát, mert szerintük elvették a juttatásaikat

Tessék megnyugodni, ez sem nálunk Erdélyben történik, hanem messze, délen, Prahova megyében. Van ott két település, amelynek elöljárói egyszer csak mérgesek lettek. Mégpedig azért, mert szerintük a polgármesterek juttatásait korlátozó kormányrendeletek valójában jól belenyúltak az ő zsebükbe. Na kérem szépen, a két jóember mérgében kapta magát és beperelte a polgármesteri hivatalokat, amelyeket ők vezetnek.

Nem, ne tessék nevetni, ez nem vicc! Amikor a sajtó érdeklődött a precedens nélküli akciókról, az egyik polgármester azt mondta, hogy hát mi van, a tanároknak és az egészségügyi dolgozóknak került pénz, akkor a polgármestereknek miért nem. Egyesek két pofára zabálhatnak, a polgármesterek meg csak egyre? Így mondta a jóember.

Feltevődik a kérdés: ha egy polgármester bepereli a polgármesteri hivatalt, tulajdonképpen nem pereli be saját magát is? Az egyik érintett polgármester (és tanácsadója) szerint nem! Mert itt nem a XY polgármester perel, hanem XY polgár. Tetszik érteni?

Nem, nem értjük. Ugyanis minden vonatkozó törvény olyan világos, mint a a fényes nappal: a polgármester minden értelemben az irányítása alá tartozó területi-adminisztratív egységet képviseli, amíg hivatalban van, persze. A másik „önmagát” perelő polgármesternek csak azért nem adunk szót ebben a cikkben, mert nem hajlandó nyilatkozni. Ő perel, nem dumál.

A helyzet jogi szempontból totálisan abszurd. Precedens nem létezik. Az egyik megoldás a hozzáértők szerint az lenne, hogy az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítéli a minden bajt okozó kormányhatározatokat. Na de addig irtó sok víz lefolyik még a Dunán. A mérges polgármesterek pedig mérgelődhetnek tovább.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről
Krónika

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről

Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap