// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Bombahír: Románia koronavírus elleni védőoltást fog gyártani (talán)!

// HIRDETÉS

Az ellenzék addig cseszegette, amíg a miniszterelnök végül megtette a nagy bejelentést. A Facebook-oldalán.

A csapból is ez folyik: a világjárvány elleni legfőbb orvosság az oltás! Nem csoda, hogy egész Európa (és nem csak) igyekszik kutatásokat végezni, vakcinát gyártani, forgalmazni.

És Tartuffe Románia? Hát, nem annyira. A hazai politikai ellenzék persze alaposan ki is használja a helyzetet és rugdossa a kormányt, ahol éri.

Élen jár ebben Mihai Tudose PSD-s európai parlamenti képviselő (volt miniszterelnök, tudják, az akasztós), aki a héten kétszer is megsorozta a kormány gyomrát egy-egy vitriolos Facebook-bejegyzésben. Első alkalommal azt mondta, hogy Európában 52 gyár ontja magából az oltást, na de ebből az 52-ből hány van Cîțu Romániájában, hát persze, nulla! Másodjára pedig már 53 gyárat említ, ehhez képest a gagyi Cîțu-kormány csak egyetlen vakcinaraktárat tudott kiállítani.

Na, eltelt pár nap és a felelős járványkormány miniszterelnöke, Florin Cîțu bejelentette a bombahírt (a Facebook-oldalán): Románia igenis fog oltást gyártani! Egy szép nap, tesszük hozzá halkan.

Ami eddig biztos (a miniszterelnök szerint): kilenc cég és két kutatóintézet képviselteti magát az Európai Bizottság oltásokért felelős munkacsoportjában.

A miniszterelnök azt is leírta, hogy Románia egyenesen listavezető, ami Kelet-Európát illeti: kilenc céggel van jelen a Pfizer és Moderna oltásokhoz szükséges szilárd lipid (zsír) nanorészecskék gyártásáért folytatott tárgyalásokon. Ezzel lefőzte Bulgáriát (három cég), Magyarországot (három cég) és Szlovéniát (egy cég). Tehát Románia GYÁRTANI akar, írta a miniszterelnök úr csupa nagybetűvel.

Sőt, egy olyan cégről is említést tesz, amely egyenesen az új vakcinák kifejlesztésében vesz majd részt, ha…

És persze visszalőtt a PSD-nek: lám, az általa vezetett kormány ezt csinálja, korrigálja a PSD-s kormány okozta katasztrófákat, mert ők bezzeg…

Oké, miniszterelnök úr, rendben vagyunk, de lássuk azt a medvét, izé, oltást. És ha lehet egy tiszteletteljes kérésünk: ne legyen az esetleges román oltás neve Daccin, vagyis Dákcina...

https://www.facebook.com/florinVcitu/posts/2555366361424674

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro