// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Kolozsvári Állami Magyar Színház

Bogdán Zsoltot díjazta a Román Színházi Szövetség

A kolozsvári színművész a legjobb mellékszereplőnek járó díjat vehette át Gyulafehérváron.

Bogdán Zsolt szíművész kapta a Román Színházi Szövetség (UNITER)  legjobb mellékszereplőnek járó díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház Angyalok Amerikában című előadásában nyújtott szerepéért. A rendhagyó módon kétestés drámában Bogdán Zsolt Roy M. Cohn, a sikeres New York-i ügyvéd szerepét játszotta el. Az említett művet négy díjra is jelölték a román színházi szakma legrangosabb díjkiosztó gáláján.

Tony Kushner Angyalok Amerikában című drámája melegjogi kérdéseket feszeget. A több szálon futó cselekmény középpontjában egy New Yorkban élő homoszexuális pár áll, akik a korabeli társadalom perifériáján élnek. A dráma összes szereplője valamilyen kisebbség tagja (melegek, zsidók, mormonok), akiket elsősorban emberi oldalukról mutat be a szöveg. 

Az UNITER-gálát huszonhatodik alkalommal szervezték meg, ezúttal Gyulafehérváron.

A díjazottak listáját itt lehet megtekinteni.

A kolozsváriak a tavaly is elismerésben részesültek: akkor a legjobb rendezésért járó díjat Jurij Kordonszkij orosz származású amerikai rendező A mélyben című előadása nyerte.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro