// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Belebukott a zaklatásos botrányba a Transindex főszerkesztője

// HIRDETÉS

„Komoly hibát követtünk el, és ezért Váta Lóránd felé valóban bocsánatkéréssel tartozunk”.

Lemondott a Transindex főszerkesztői tisztségéről Kulcsár Árpád, a Váta Lóránd színészt szexuális zaklatással megvádoló cikk szerzője.

Kulcsár lemondását Gyöngyi Annamária, a portál főszerkesztő-helyettese jelentette be a Kolozsvári Rádióban. Később a távozó főszerkesztő közzétett egy írást a portálon, amelyben lemondásának okait részletezi.

Mint írja, komoly hibát követtek el, hogy a szexuális zaklatással megvádolt Váta Lórándot nem kérdezték meg, ezért pedig a színész felé bocsánatkéréssel tartoznak. A másik hiba, hogy nem sikerült a két cikkben szereplő két állítólagos áldozat történetét „megfelelően átadni, érzékenyen és tisztán megfogalmazni, és ezzel esélyt adni rá, hogy megértésre találjanak”. „Mivel ebben elbuktam, bocsánatot kérek tőlük is” – írja Kulcsár.

Az is oka a lemondásának, hogy „egyszerűen nem nézhetem, hogy szerkesztőtársaim és a teljes Transindex valós és vélt hibáim miatt megbélyegzés és nyomás alatt álljon” – folytatja a távozó főszerkesztő.

Kulcsár szerint a két cikk megjelenése (vasárnap és hétfő) óra lincshangulat van és össztűz irányult rájuk, holott a portál a zaklatásos esetek feltárására tett kísérlettel olyat tett, amit az erdélyi magyar sajtó még soha.

Kulcsár Árpád helyét megbízott főszerkesztőként Gyöngyi Annamária veszi át.

Váta Lóránd kedden reagált a Transindexen közzétett vádakra, azt írta: senkit nem zaklatott szexuálisan, mindkét cikket rágalomnak és szándékos befeketítésnek tekinti, ezért a Transindexnek vállalnia kell a jogi felelősséget.

Az ügyben szerdán megszólalt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Becsületbírósága is, amely állásfoglalásában úgy vélekedett, hogy a a Transindex főszerkesztője megsértette az újságírói etikát és „nyilvános bocsánatkéréssel tartozik az emberi méltóságában megsértett és megalapozatlanul bizonyítékok nélkül megvádolt félnek”, vagyis Váta Lórándnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro