Persze ez nem jelenti azt, hogy a felelősségre vonást elkerülik.
Bár ellentmondásosnak tűnik, hogy tettük beismerése után szabadlábra kerültek azok az egészségügyi dolgozók, akik szakmányban gyártották a hamis oltási igazolásokat a petei határátkelőnél, mégis ez történt: a szatmárnémeti törvényszék szabadlábra helyezte őket. Ráadásul az ügyben eljáró ügyészség, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi kirendeltsége kérésére. A nyolc érintettre – köztük a határátkelőn működő oltópont három asszisztensére és két, az iktatóban dolgozó személyre – november közepén csaptak le a hatóságok,
Az ügyészek szívét most a nyomozáshoz közel álló források szerint az lágyította meg, hogy a gyanúsítottak lelkesen együttműködtek a nyomozó hatósággal: beismerték a bűnösségüket, ezzel pedig alaposan megkönnyítették a dolgát. Ezért aztán a DNA azt kérte a szatmárnémeti törvényszéktől, hogy szüntesse meg a vizsgálati fogságot. Ez persze nem jelenti azt, hogy megússzák:
ami annyit jelent, hogy hatósági engedély nélkül nem hagyhatják el az országot, és nem vehetik fel a kapcsolatot a többi gyanúsítottal vagy a tanúkkal. Előbb-utóbb pedig vádat is emelnek ellenük okirat-hamisítás miatt. Mint arról beszámoltunk, a petei oltóponton nem kispályáztak: a Bihar megyei tisztiorvosi szolgálat egyik munkatársának közreműködésével a vesztegetésként kapott pénz fejében több mint 3500 személy számára állítottak ki hamis oltási igazolást. Úgy buktak le, hogy a hamis oltási igazolást szerző személyek közül sokan kerültek kórházba koronavírus-fertőzéssel, ez pedig gyanút keltett az egészségügyi hatóságokban.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.