Amikor a hónap elején a belügyminisztérium bejelentette, hogy országszerte már több száz bűnvádi eljárás indult hamis oltási igazolások miatt, mindenki érezhette:
a java csak ezután jön, túlzás nélkül nemzeti sporttá vált a vakcinás csalás.
Ma épp az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) jelentette be, hogy tizenhárom helyszínen – magánlakásokban és közintézményekben – tartottak házkutatást Bihar és Szatmár megyében, mert
Olvasson még:
úgy látszik, a Partiumban is működik a „nagyüzem”.
Az ügyészeknek az lett gyanús, hogy sokan kerültek kórházba koronavírus-fertőzéssel azok közül, akik a petei oltóponton kaptak oltási igazolást. A gyanú szerint legalább 2000 hamis Covid-igazolást állítottak ki a Szatmár megyei határátkelőnél létrehozott oltóponton.
A DNA okirat-hamisítás és korrupció miatt indított eljárást, s ha a gyanú beigazolódik, több köztisztviselőre is nehéz hónapok várnak. Az úgynevezett mosdókagylós módszerről és a hamis oltási igazolások körüli botrányokról legutóbb itt és itt írtunk.
Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampány koordinátora egyenesen nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a hamis oltási igazolások futószalagon történő kiállítását. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hasonló botrányok csak hiteltelenítik az országot és az orvostársadalmát. „Nem csak dühítő, de hatalmas szégyen is, felmérhetetlen károkat okoznak azok az egészségügyi alkalmazottak, akik részt vesznek ezekben a bűncselekményekben” – fogalmazott Gheorghiţă.