// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Azt hittük, Szilágyi Zsolt összegyűjtötte

// HIRDETÉS

Vagy nem is fogja. Vagy valami más rengette meg az eget, és azt szeretné Toró T. Tibor bejelenteni. De nem. Csak megtanította, mi a béna kacsa.

Alig pár napja tartott sajtótájékoztatót az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyváradon, mára ismét hirdetett egyet Kolozsváron. Mi lett ilyen sürgős? Máris összegyűjtötte Szilágyi Zsolt az államfőjelöltséghez szükséges 200 ezer támogatói aláírást? – csigázódtunk fel.

Á, dehogy – derült ki délben az Erzsébet utcai pártszékházban. (Sőt: sejtésünk szerint az aláírásgyűjtő önkénteseik épp versenyt futnak az idővel.) Csak a pártelnök magyarázta el nekünk a béna kacsát. Hogy az nem (csak) fikázás meg poénkodás a rivális jelölt-jelölt, Kelemen Hunor rovására.

Na de akkor komolyan.

Kosaras nyelven 

ismertette ma Toró T. Tibor, hogy áll a Néppárt jelöltje az aláírásgyűjtéssel: a harmadik negyed végén (ma reggelig) szinte 145 ezer támogató írt alá Szilágyi Zsoltnak, következik a hajrá az utolsó negyedben. A 200 ezer támogatói aláírást szeptember 23-ig kell bezsákolni.

Székelyföldről 84 ezer, a Partiumból 44 ezer, Közép-Erdélyből 14 ezer aláírást gyűjtöttek össze, és a pártelnök bízik benne, hogy határidőre meglesz a szükséges 200 ezer annak ellenére, hogy szerinte az RMDSZ és a rendőrség is akadályozza a párt önkénteseit. Az utóbbira Ütő Gusztáv performanszművész esetét hozta fel példaként.

Kérdésünkre, hogy a románokat mennyire tudták megszólítani az aláírásgyűjtéssel, a pártelnök nem tudott számszerű választ adni, mivel tilos nemzetiség szerint nyilvántartani a támogatókat, bár a Néppártot is érdekelné az arányuk. 

Így azt továbbította, amit az önkéntesek jeleztek terepről: a románok főleg szórványtelepüléseken és nagyvárosokban fordulnak meg a Néppárt aláírásgyűjtő standjainál, ahol leginkább a föderalista programról érdeklődnek. Önkénteseik pedig azokat az előítéleteket próbálják lebontani, amelyeket főleg a központi román sajtó terjeszt, és Toró szerint akivel sikerül legalább három mondatot váltani, azt már meg tudják győzni arról, hogy a föderalizmus nem fenyegeti Románia területi épségét.

Ebben mennyire támaszkodnak az Erdélyi Demokratikus Ligára – kérdeztük, és az derült ki, hogy semennyire. A Néppárt azt reméli, az autonomista szervezet párttá alakul majd, és intézményesítik az együttműködést, de előbb a Ligának konszolidálnia kell saját magát. Terepen viszont már érződik a Liga hatása – mondta Toró.

Az autonómiával itt a piros, hol a pirost játszik

az RMDSZ – tért rá Toró T. Tibor a megszokott RMDSZ-ezésre. Szerinte azzal, hogy a Szövetség kiszivárogtatta a HotNewsnak, majd kvázi letagadta a tervezetet, a magyaroknak azt üzeni, hogy lám, kész az autonómiastatútum, dolgoztunk rajta, a románoknak meg azt, hogy á, ez nem is mienk. 

Toró ezt azért találja károsnak, mert szerinte ezzel az RMDSZ az összes autonómia-kezdeményezést nevetségessé teszi. Úgy véli, Szilágyi Zsoltnak annyival jobb, hogy nyíltan beszélhet az autonómiáról, támogatja az SZNT autonómia-statútumát, és nem kell „választási csárdást járnia”.

Arra a kérdésünkre, hogy láthatunk-e majd egy igazi államfőjelölti vitát Szilágyi és Kelemen között, amelyen mondjuk épp a két autonómia-tervezettel csapnának össze, a pártelnök nem adott túl bizakodó választ. Ha beindul a kampány, ők mindenképp kezdeményezik majd, de Toró szerint az RMDSZ eddigi attitűdje, miszerint tudomást sem vesz riválisáról, azt jelzi előre, hogy Kelemen nem fogja elfogadni a kihívást.

De ki akkor a béna kacsa?

Természetesen Kelemen Hunor, tudtuk meg a pártelnöktől, de nem a fikázás kedvéért. Hanem mint a lame duck szakterminus fordítása. A politológiában azt az állapotot nevezik béna kacsának, amikor mandátuma legutolsó időszakában már nem nagyon vesznek komolyan egy tisztségviselőt, vagy mert már megválasztották az utódját, és azzal kívánnak inkább tárgyalni, vagy mert meg fog szűnni a tisztsége.

Toró T. Tibor szerint Kelemen Hunor mozgástere beszűkült, saját pártján belül egyre kevésbé veszik komolyan, és a kormányban is hasonló helyzetbe lavírozta magát azzal, hogy lemondott ugyan kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, de nem sikerült egészen, mert nem találtak a helyére utódot.

A Néppárt elnöke szerint Bukarestnek az az érdeke, hogy Kelemen Hunort és az RMDSZ-t ebben a béna kacsa állapotban állandósítsa, míg maga Kelemen ezt az állapotot olyan látványakciókkal leplezi, mint ma Csíkkozmáson a hét iskolabusz átadása Victor Ponta és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes társaságában.

Csak amíg Toró T. Tibor Kolozsváron bénakacsázik, addig Kelemen Hunor nemcsak iskolabuszozik, hanem közel hetven település beruházásaihoz visz kormánytámogatást. Amelyhez hasonló „érvekkel” az EMNP nem tud élni az elnökválasztási kampányban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.