A katasztrófavédelem fő tótumfaktuma szerint dehogyis.
Hosszas szerencsétlenkedés és módosítások sora után van egy parlament által elfogadott törvény, amely a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot csütörtök éjféli lejárta után a helyét átvevő veszélyhelyzet idején érvényes korlátozásokat és rendelkezéseket tartalmazza.
Csak hát az is közismert, hogy a kormány képes volt annyira elbénázni az időzítést, hogy a szükséges alkotmányos procedúra miatt a törvény péntek helyett csak hétfőn léphet hatályba.
Így aztán az addig fennmaradó három nappal a kormánynak kezdenie kell valamit, különben mindenki oda mehet és azt csinálhat, amit akar.
Amúgy meg hiába lép hatályba a törvény, a jelek szerint ez sem jelent semmit.
Legalábbis ezt mondja Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár.
Mint ismert, a képviselőház úgy módosította a kormány által kidolgozott jogszabályt, hogy 15-étől kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és a 15 ezer négyzetméternél kisebb alapterületű plázák.
Ezzel szembe mentek a kormánnyal, amely egyelőre hallani sem akar a vendéglátóhelyek kinyitásáról, legfeljebb június elsejétől hagyná jóvá a teraszok megnyitását.
És Arafat államtitkár továbbra is ragaszkodik ehhez az állásponthoz.
Mi több, szerinte az eszközök is megvannak arra, hogy felülírják a törvényt.
Mint szerdán este elmondta, a plázák a legfőbb potenciális fertőzési források, hiszen oda számos fiatal jár, aki ugyan akár tünetmentesen átvészelheti a koronavírus-fertőzést, de attól még terjesztheti a kórt.
Ezért nem engedélyezik az újranyitásukat, csak azon üzletekét, amelyek utcai kijárattal is rendelkeznek.
Mivel a törvény képviselőház által elfogadott módosításában csak feltételes módban áll, hogy a teraszok és a kisebb plázák kinyithatnak a higiéniai szabályok betartásával, Arafat szerint ez lehetőséget ad arra, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Tanács, amely a veszélyhelyzet idején érvényes rendeleteket elfogadhatja, a járványügyi szakorvosok véleménye alapján azt mondja: nem engedélyezi a nyitást.
Márpedig Arafat szerint 15-én még biztosan nem nyithatnak meg.
Vagyis hiába erőlködtek a képviselők, a törvényt felülírhatják.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.