// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Az ügyészség az ortodox egyház zsebéből üzeni: az egy kanállal áldoztatással semmi gond nincs

// HIRDETÉS

Így zárták rövidre a kolozsvári katedrális előtti botrányt. Eközben a konstancai érsek kitalálta, hogy jövő héten ismét húsvét lesz. Őrület!

Na kész, most kell kapaszkodni és előkészíteni egy erős nyugtatót: aki egy pillanatig is kételkedett abban, hogy a törvények felett álló ortodox egyház milyen iszonyatos befolyást gyakorol az igazságszolgáltatásra (is), az most jól figyeljen!

A kolozsvári ügyészség – ha hiszik, ha nem – úgy döntött,

megszünteti az eljárást a járvány idején is ugyanazon kanállal áldoztató ortodox pópák ügyében.

A kolozsvári ortodox katedrális előtt történtekről mi is részletesen írtunk, aztán arról is, hogy a március 22-ei szertartást lebonyolító ortodox papok és szerzetesek ellen feljelentést tettek, de erre a fejleményre azért mi sem számítottunk.

Míg a felelőtlen pópák egy egész város egészségét sodorták veszélybe épp a szükségállapot elején, az ügyészség most azt írja az indoklásba,

az egyazon kanállal áldoztatással nem akadályozták a betegségek leküzdését (!!!), tehát szó sincs bűncselekményről.

Megáll az ész. Mi több, két teológiai idézet között az ügyészek azt is megjegyzik, hogy az említett szertartás után senki nem betegedett meg.

Mi aztán tényleg nem szeretnénk a Tisztelt Olvasó vérnyomásával játszani, na de arra mit lehet mondani, hogy eközben Teodosie konstancai ortodox érsek – aki köztudottan a törvények és a járvány fölött állónak hiszi magát – bejelenti, hogy

megismétli a húsvéti misét május 26-án éjszaka, mert a szükségállapot idején nem volt az igazi...

Erről már közleményt is közzétettek, sőt, arra kérték a híveket, hogy három nappal a szertartás előtt böjtöljenek szépen, mintha húsvét lenne.

Május 14-én egyébként az államfőnél is jobban kereső konstancai sztárpópát is felmentette az ügyészség, miután őt is feljelentették amiatt, hogy ugyanazzal a kanállal áldoztatott. Ez egy ilyen ország.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

// még több főtér.ro