// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Az oroszbarát Killnet hekkercsoport törte fel a kormány és egy sor állami intézmény honlapját (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

A kormány oldala azóta már újra elérhető, de a többi még mindig halott.

FRISSÍTÉS:

Telegram-oldalán vállalta magára a román kormányzati szájtok elleni támadást az orosz párti Killnet hekkercsoport. Bejegyzésükben megosztottak egy képet Marcel Ciolacuról, akit a román szenátus elnökének neveztek (valójában a képviselőház elnöke), és akinek egy nyilatkozatot is tulajdonítottak, amely szerint Ciolacu maximális támogatásáról biztosította az ukrán vezetést a „halálos fegyverek” beszállítása terén. Ciolacu – aki Nicolae Ciucă miniszterelnökkel és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel együtt nemrég Kijevbe látogatott – azzal reagált, hogy nem született olyan döntés, miszerint Románia fegyvereket küldene az ukrán védelmi erőknek, és csak szükség esetén lesz ilyen lépés. A Killnet hekkerei nemrég hasonló akciókat hajtottak végre cseh kormányzati honlapok és a cseh vonattársaság oldala ellen, és azzal is hencegtek, hogy az ukrajnai háború miatt Oroszországnak virtuális hadat üzenő Anonymous hekkercsoport oldalát is feltörték. A feltört román kormányzati oldalakat reggel óta egyébként már helyrehozták.

Péntek reggel úgynevezett elosztott szolgáltatásmegtagadással járó támadást (Distributed Denial of Service, DdoS) intéztek ismeretlenek több kormányzati oldal, és a Román Vasúttársaság (CFR) honlapja (cfrcalatori.ro) ellen is. Ez annyit jelent, hogy elérhetetlenné tették az említett weboldalakat.

A kormányzati felületek közül a kormány (gov.ro), a védelmi minisztérium (mapn.ro), a határőrség (politiadefrontiera.ro) és egy pénzügyi intézmény honlapját buherálták meg az ismeretlen hekkerek. Azóta a kormány és a vádelmi minisztérium honlapjának működését már helyreállították, de a többi oldalon még mindig a fenti üzenet várja a látogatókat.

Esetleg ez:

A kormány informatikusai jelenleg is sokat dohányoznak, és körmöt is rágnak a hibák elhárítása érdekében.

A kormány rövid közleményében sietett hozzátenni, hogy a védelmi minisztérium honlapja semmi olyan bizalmas információt nem tartalmaz, ami miatt főhetne a fejünk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro