Legalábbis Tóth Krisztina szerint. Példa erre a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amely ma zárul.
A román szerzők és könyvek egyre hangsúlyosabb jelenlétét emeli ki Papp Sándor Zsigmond is. A néhány éve Budapesten élő erdélyi író szerint – aki maga is volt már Magyarország delegáltja az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján – lassan nincs olyan fesztivál, hogy ne jelenjen meg magyarul valamilyen román könyv, ráadásul most olyan intenzitású volt a román írók jelenléte (kilenc szerző beszélgetett egy asztal mögött a Román Kulturális Intézetben), mintha ők lettek volna a díszvendégek.
„Az intézet igazgatónője boldogan újságolta, hogy még Bukarestben is nehéz lenne összehozni egy ilyen találkozót. Ráadásul néhányan itt, Pesten találkoztak egymással először! De jó volt látni-hallani a huszonvalahány éve az Egyesült Államokban élő Maneát vagy az igen éles eszű Bănulescut” - mondja Papp Sándor Zsigmond portálunknak.
Felemás érzései vannak viszont az erdélyi kiadók jelenlétével kapcsolatban: „Az erdélyiek mindig itt vannak. Bár sajnos a nem Pesten élő erdélyiek könyvei még mindig nagyon nehezen jutnak el, az erdélyi kiadók standjai pedig sajnos folyton valahol a széleken kapnak helyet. Ha ezt meg tudnánk oldani valahogy, akkor tényleg mindegy lenne, hogy Kolozsváron vagy itt jelenne meg egy könyv.”
Úgy tűnik számára, hogy a szervezők évről évre színesebb programmal rukkolnak elő: idén volt például egy monstre európai írótalálkozó, ahol négy beszélgetésen mintegy harminc író gondolataival ismerkedhettek az érdeklődők. Csalódás volt viszont a török vendégszereplés: „sikerült majdhogynem úgy levezényelni ezt a külsőségeiben pazar szereplést, hogy alig találkozhattunk magyarul is olvasható török szerzővel. A legnagyobb hiányzó persze a török kormánnyal konfliktusos viszonyt fönntartó Orhan Pamuk, az egyetlen török Nobel-díjas”, mondja.
Papp egyébként jelen volt az említett európai írótalálkozón, és a megnyitón is, leginkább azonban a standok között szeret kóborolni, látszólag céltalanul, ahogy mondja, „barátok, kollégák dedikálásaihoz odakeveredni, fecsegni, tapogatni, szagolgatni a könyveket”. Az idei kínálatból kiemelné Závada Pál és Sofi Oksanen új regényét, Bănulescu és Manea könyveit, de ez „a jéghegy fölötti felhő csupán”. Örömtelinek tartja, hogy egyre több fontos könyv megjelentetését is erre az alkalomra időzítik.
És nem tudunk nem egyetérteni vele.
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.